Combnyaktörésről beszélünk, ha a combcsont feje és a nagytompor (Trochanter major) közötti vékony csont eltörik. A sérülés jelentőségét az adja meg, hogy az ízületi fej és a nagytompor közötti combcsontnyak törésével sérülhet a combcsont fejét ellátó artéria, ezzel az ízületi fej elhalhat.
Tovább komplikálhatja a helyzetet az a tény, hogy combnyaktörés a csontritkulásban szenvedők jellegzetes sérülése, ezáltal nehezen gyógyítható, és a hosszú gyógyulás miatt a sérülés halálozása jelentős. A halálozási arányt tovább fokozza a combnyaktörés során fellépő tartós mozdulatlanság, ami a tüdőembólia, valamint tüdőgyulladás fokozott kockázatával jár.
Combnyaktörés egészséges csontozat esetén főként biztonsági öv használata nélkül használt, ill. légzsákkal el nem látott személyautók frontális ütközése alkalmával következik be.
Magyarországi pontos adatokkal nem rendelkezünk. Az Egyesült Államokban évente mintegy 320.000 combnyaktörés következik be. Különösen hajlamosak combnyaktörésre az alábbi betegségekben szenvedők:
minden olyan állapot, mely az elesés fokozott kockázatával jár (Parkinson-kór, időskor, sclerosis multiplex, stb.).
A betegek több mint fele 50 év feletti, ami jelzi a hajlamosító tényezők szerepét. A sérülést elszenvedők kb. 80%-a posztmenopauzában lévő (ld. menopausa) nő, ami jelzi a csontritkulás hajlamosító hatásának kiemelkedő szerepét.
Az elsődleges tünetek nem különböznek a combcsonttörés jellemző tüneteitől: erős fájdalom, a csontok mozgatására fellépő finom recsegő hang (krepitáció), Vérömleny miatt a törés területének sötétvörös elszíneződése, duzzanata. A törésre jellemző a lábfejek "cadaver tartása" (cadaver = holttest). Ebben a helyzetben a lábfej, a test hanyattfekvő helyzetében kifelé fordul.
A másodlagos tünetek a köhögés, légszomj, vérköpés, keringési és légzési elégtelenség, stb. már a legfontosabb szövődmény, a tüdőembólia bekövetkeztét jelezheti.
Amennyiben a sérült személy egészséges, és a tüdőembólia megelőzése eredményes, a sérülés gyógyulása 12 hét alatt bekövetkezhet. Csontritkulás esetén ez az idő az alapbetegség súlyossága szerint megnyúlhat. Amennyiben a combcsont fejének elhalása bekövetkezne, csípőízületi protézis beültetésére lehet szükség, ami, a rehabilitációval együtt, a gyógyulást 1-3 évvel is kitolhatja.
A fejlett intenzív terápia és véralvadásgátló kezelés ellenére, 65 év felett a combnyaktörés halálozási aránya ma is 10-30%, ezzel semmivel sem veszélytelenebb állapot, mint az agyvérzés, vagy a szívinfarktus.
Tüdőembólia bekövetkezte esetén a sérülés kimenetelét és lefolyását az élet szempontjából veszélyesebb keringési és légzési elégtelenség lefolyása szabja meg.
A pontos diagnózis felállítása kétirányú hagyományos csípőízületi röntgenfelvétellel is könnyű. Ahol erre lehetőség van, mégis érdemes nagy felbontó képességű radiológiai eljárásokat alkalmazni (CT, MRI) az anatómiai viszonyok tisztázására ezzel a műtét megkönnyítésére.
A tüdőembólia kizárására mellkasi CT és EKG vizsgálatra is szükség van. Az elektrokardiográfia tüdőembólia során is jellegzetes eltéréseket mutat.
A terápia célja
Amennyiben a sérülés hajlamosító alapbetegség talaján alakul ki, létfontosságú az betegség azonosítása és célzott kezelése.
A megelőzés lényegében a csontritkulás megelőzésével azonos. Nőknél fontos a változókori hormonpótló kezelés, különösen a változókortól a napi 1,5 g kalcium és 600 NE D-vitamin bevitele, a fizikai aktivitás fenntartása.
Kialakult csontritkulás mellett legfontosabb a betegség kezelése csont-újraépítő gyógyszerekkel (biszfoszfonátokkal), kalciummal, C-vitaminnal és gyógytornával.
Fontos továbbá a baleset fokozott veszélyével járó helyzetek tudatos kerülése, így pl. a csúszós szőnyegek, küszöb, stb. eltávolítása a lakásból, téli időszakban, különösen ónos eső idején az utcai séta kerülése – a fizikai aktivitás fenntartása ekkor is fontos, de ezeket lehetőleg otthon, pl. szobakerékpár segítségével, vagy balesettel kevésbé veszélyeztető testgyakorlással (talajtorna, úszás) kell biztosítani (úszás esetén nem megfeledkezve a csúszós uszodapadlókról).