Ezeket látta már?

Már tesztelik a melanóma elleni vakcinát

A Rush Egyetem Egészségügyi Központjában már a fázis III klinikai vizsgálatok zajlanak a halálos bőrdaganat, a melanóma előrehaladott formája ellen kifejlesztett ígéretes vakcinával.

A melanóma malignum egy ritka, de halálos betegség, előfordulása azonban egyre növekszik. Az amerikai National Cancer Institute szerint 2009-ben az Egyesült Államokban 68 700 új esetet diagnosztizáltak és 8500-nál is többen haltak bele a betegségbe. A daganat jellemzően egy anyajegyből indul ki, de előfordulhat más pigmentált szövetekben, így a szemben és a belekben is. Korai sebészi kezelés esetén jók az esélyek, később azonban az átlagos túlélés mindössze hat hónap-két év.

Dr. Howard Kaufman, a vizsgálat vezetője az OncoVEX névre keresztelt vakcinát eredetileg a herpeszvírus ellen fejlesztette ki munkatársaival és véletlenül fedezték fel daganatellenes hatását. A vakcina egy olyan újraprogramozott onkolitikus vírust tartalmaz, amely az egészséges sejtek károsítása nélkül támadja meg a daganatos sejteket, emellett megtalálhatók benne olyan biológiai anyagok, amelyek serkentik az immunválaszt. A vakcinát közvetlenül az elváltozásba fecskendezik be és akár orvosi rendelőben is elvégezhető.

A fázis II vizsgálatok során az áttétes melanómában szenvedő betegek a hagyományos kezelésre (kemo- és immunterápia) mindössze 15 százalékban reagáltak, míg az OncoVEX-re a kéthetente adott összesen 24 injekcióból álló kezelés során 26 százalékban. 50 betegből nyolcan teljesen meggyógyultak, további négyüket sebészi kezelés vagy ismételt injekciók után nyilvánítottak tumormentesnek. Az egyéves túlélés 58, a kétéves 52 százalék volt.

"Számunkra az volt az igazán meglepő, hogy a vakcina nemcsak helyileg hatott, hanem a test távolabbi, korábban elérhetetlen pontjain is" – mondta el Dr. Kaufman. "Más szóval a vakcina olyan immunválaszt váltott ki, amely a véráramban a távoli részekbe is eljutott." A fázis III vizsgálatokat 430 betegen végzik szerte az Egyesült Államokban, akiket két éven át követnek majd nyomon.

(rövid kommentár: A fázis III vizsgálat a gyógyszer törzskönyvezését megelőző vizsgálatsorozat, amikor nagyobb számú betegen kerül vizsgálatra egy készítmény célzott terápiás hatása, valamint természetesen biztonságossága, mellékhatásainak gyakorisága stb. Ha e vizsgálatok sikerrel zárulnak, és a törzskönyvi hatóság, pl. FDA, EMEA elfogadja a dokumentált humán eredményeket, ezt követően kerül törzskönyvezésre - esetünkben a melanóma malignum kezelésére - az adott gyógyszer.

Dr. Székely Gábor).

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához