Ezeket látta már?

Egy-egy pohár vörösbor változatosabb és egészségesebb bélflórát teremt

Vörösbor,betegség, megelőz, kezel

A vörösbor kedvező egészségügyi hatásait számos kutatás bizonyította már, ám nagyon fontos tudni, hogy ez csak akkor érvényes, ha csak mértékkel fogyasztják.

A vörösbort évezredek óta isszák az emberek, de legalább ilyen régóta használják a gyógyításban is, külsőleg és belsőleg egyaránt.

Mit is jelent a mérsékelt alkoholfogyasztás?

Nők esetében maximum 1, férfiaknál pedig maximum 2 adagnyit (1 adag kb. 150 ml-nek felel meg)! Természetesen, az egyéni jellegzetességeket, a jelenlegi és korábbi egészségügyi panaszainkat is figyelembe kell venni: van, akinél egyáltalán nem javasolt az alkoholfogyasztás, és talán mondanunk sem kell, hogy a gyerekek, várandós nők minimális alkoholt se igyanak! Ha kétségeink vannak azzal kapcsolatban, engedélyezett-e számunkra az alkoholfogyasztás, beszéljünk erről az orvosunkkal!

A vörösborban - köszönhetően a szőlőnek - azonban értékes tápanyagokat, antioxidánsokat, resveratrolt is találhatunk, melyek jótékonyan hathatnak az egészségünkre. Nem kell azonban mindenáron vörösbort innunk ahhoz, hogy ezeket a fitonutrienseket biztosíthassuk a szervezetünknek: a szőlőben vagy az áfonyában is megtalálhatjuk ezeket.

A bélflórára és a koleszterinszintre is jótékonyan hat

A legújabb kutatási eredmények szerint a vörösbor a bélflórára is pozitívan hat. A Gastroenterology című szakmai lapban megjelent tanulmányban az olvasható, hogy azoknál, akik rendszeresen ittak egy-egy pohár vörösbort, változatosabb és egészségesebb volt a bélflóra, összehasonlítva azokkal, akik más alkoholos italokat fogyasztottak. A kutatást végző tudósok szerint ez a hatás a vörösborban található polifenoloknak köszönhető, és már az is elég, ha kéthetente egyszer iszunk egy kis vörösbort. Egy korábbi tanulmányból pedig kiderült, hogy a resveratrol a bélflórán keresztül a szívbetegségek rizikóját is csökkentheti.

A kardiovaszkuláris problémák elleni küzdelem egy másik eleme, hogy a vörösbor a koleszterinszintre is kiegyensúlyozó hatással van, vagyis védheti a vérereket a plakk-képződéstől, ezen keresztül pedig az érszűkülettől. A vörösborban lévő polifenolok biztosítják, hogy a vérerek rugalmasak maradjanak, és a túlzott vérrög képződéstől is óvnak.

Hatással lehet a vörösbor a daganatra is

A vörösbornak akár daganatmegelőző hatásai is lehetnek, hiszen a benne található antioxidánsok védik a sejtjeinket a szabad gyökök és az oxidatív stressz káros hatásaitól. Ugyanakkor a vörösbor bizonyos összetevői, többek között a resveratrol, a daganatos sejtek növekedését és terjedését is lassíthatják. Különösen hatékony lehet ez az összetevő a bélrendszeri, a tüdőrák, a prosztatarák és az emlődaganatok esetében, de azzal is nagyon fontos tisztában lenni, hogy az alkoholfogyasztás a legtöbb daganatos betegség rizikóját a sokszorosára növeli!

Egy 2011-as spanyol tanulmány szerint a vörösbor, illetve a szőlő és a szőlőlé védi a bőrt a napsugárzás káros hatásaitól. Az UV-sugárzás hatására olyan oxidációs folyamatok indulnak be a bőrbe, melyek a bőrsejteket károsító enzimek működését stimulálják. Bármennyi pozitív hatása legyen is a vörösbornak, a mértéket mindig tartsuk szem előtt!

Nem mindenkinek jó a vörösbor

Bár a vörösbor mérsékelt fogyasztásának több pozitív vonzata is van, ám hisztamin-intolerancia esetén inkább kerülje, hiszen igen kellemetlen tüneteket okozhat. Az állapot akkor lép fel amikor a hisztamin lebontása nem történik meg megfelelően, mivel a lebontást végző diamino-oxidáz (DAO) enzim csökkent mennyiségben termelődik- ezért a hisztamin tartalmú ételek fogyasztását követően zavaró panaszok jelentkezhetnek. Érdemes tudni, hogy minél idősebb a bor, annál magasabb annak hisztamin tartalma, így a hisztamin-intoleranciában szenvedők inkább kerüljék.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Vörösbor: meghosszabbíthatja az életünket!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

vörösbor

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához