Mit jelent a disszociatív személyiségzavar? Amikor az identitás töredezetté válik
A disszociatív személyiségzavar az egyik leggyakrabban félreértett mentális állapot.
A filmek és sorozatok gyakran szenzációhajhász módon ábrázolják, miközben a valóság jóval árnyaltabb és sokkal inkább a trauma feldolgozatlanságáról szól, mint látványos személyiségváltásokról.
A disszociáció alapvetően egy védekező mechanizmus: az elme így próbálja meg elviselhetővé tenni a túlzottan megterhelő, traumatikus élményeket.
Mi az a disszociáció?
A disszociáció azt jelenti, hogy az ember időlegesen „eltávolodik” a saját érzéseitől, gondolataitól vagy emlékeitől. Enyhébb formában sokan megtapasztalják – például amikor stressz alatt „kikapcsolnak”, vagy nem emlékeznek pontosan egy feszült helyzet részleteire.
A disszociatív személyiségzavar esetében azonban ez a folyamat tartóssá és strukturálttá válik: az identitás több, egymástól elkülönülő részre tagolódik.
A National Institute of Mental Health szerint a disszociatív személyiségzavarban élőknek két vagy több elkülönülő identitásállapotuk lehet, amelyek eltérő viselkedéssel, emlékekkel és gondolkodásmóddal rendelkeznek.
Mi okozza?
A kutatások alapján a zavar hátterében legtöbbször súlyos, ismétlődő gyermekkori trauma áll – például bántalmazás vagy elhanyagolás. A gyermek elméje ilyenkor úgy próbálja túlélni a helyzetet, hogy leválasztja az élményeket és az érzelmeket, azaz hasít.
A Mayo Clinic hangsúlyozza, hogy a disszociatív személyiségzavar jellemzően extrém stresszhez vagy traumához köthető, különösen korai életszakaszban.
Mik a disszociatív személyiségzavar tünetei?
A legismertebb tünet az identitásváltás, de a valóságban sokkal gyakoribb az emlékezetkiesés, az időszakos „kihagyások” érzése, valamint az, hogy az érintett úgy érzi, mintha kívülről szemlélné saját magát.
Gyakori tünetek:
- jelentős memóriazavar, amely nem magyarázható hétköznapi feledékenységgel,
- belső „hangok” vagy párbeszédek érzete,
- identitásbeli bizonytalanság,
- depresszió, szorongás, pánikrohamok,
- alvászavarok.
A tüneteknek jelentős életminőség romlást vagy működési zavart kell okozniuk ahhoz, hogy a zavar megállapítható legyen.
Hogyan kezelhető?
A disszociatív személyiségzavar kezelése hosszú távú pszichoterápiát igényel. A cél nem feltétlenül az „identitások megszüntetése”, hanem azok integrálása, valamint a trauma feldolgozása. A terápia során az érintett megtanulhatja biztonságosan kezelni az emlékeit és érzelmeit.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez az állapot ritka, és nem azonos a hétköznapi hangulatingadozással vagy személyiségváltozással.
Tévhitek és félreértések
A médiában gyakran erőszakos, kiszámíthatatlan karakterként ábrázolják az érintetteket. A valóságban azonban a disszociatív személyiségzavarral élők nagyobb valószínűséggel áldozatai, nem pedig okozói traumának. A zavar nem jelent automatikusan veszélyt másokra.
Összegzés
- A disszociatív személyiségzavar egyik leggyakrabban félreértett mentális állapot, amit a média gyakran pontatlanul ábrázol.
- A disszociáció védekező mechanizmusként működik, amely segít elviselhetővé tenni trauma által okozott stresszt.
- A zavar sajátossága az identitás szerkezetének több elkülönült részre bontása, egyedi emlékekkel és viselkedésekkel.
- A kiváltó okok rendszerint súlyos gyermekkori traumáig vezethetők vissza, például ismétlődő bántalmazásig.
- A kezelés hosszú távú pszichoterápia, melynek célja az identitások integrálása és a trauma feldolgozása.
Innen tudhatjuk, ha nárcisztikus szülők neveltek fel minket: 6 jel, ami után minden más is kezd értelmet nyerni
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!
