Szorítás a mellkasban - így derítheti ki, hogy gyomorégés vagy szívroham okozza
Mellkasi fájdalom, kellemetlen szorító érzés egy nagy lakoma után? Sokan legyintünk rá: csak egy kis gyomorégés, pedig lehet, hogy szívbetegség áll mögötte.
A gyomorégés során a gyomorsavak visszacsorognak a nyelőcsőbe, égő érzést, fájdalmat okoznak, elsősorban a mellkasban, illetve a torokban. A gyomorégést kísérheti hányinger, kesernyés szájíz, puffadás is. A szívroham, illetve az angina esetében a szívbe vezető vérerek egyike elzáródik vagy leszűkül. Ennek következménye akár a szív leállása is lehet.
Ezek a szívroham jelei
A szívroham legfőbb tünete a mellkasi fájdalom, mely nyomó-szorító jellegű, mintha egy nehéz súly préselné össze a mellkasunkat. A fájdalom hirtelen jelentkezik, néhány percig is eltarthat, sőt egy időre el is múlhat, majd újra visszatérhet. A fájdalom a mellkas közepén, esetleg annak bal oldalán érezhető, és kisugározhat a karba, a nyakba, a hátba, még az állkapocsba is. Fontos azonban megjegyezni, hogy nem minden szívroham jár együtt fájdalommal vagy előfordulhat, hogy csak enyhe fájdalmat érez valaki.
A szívroham és a gyomorégés közötti különbségek főként az egyéb tünetekben jelentkezhetnek. A szívrohamot kísérheti fokozott verejtékezés, légszomj, hányinger, szédülés, hányás, és ólmos, megmagyarázhatatlan fáradtság. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezek a tünetek nem mindig jelentkeznek, és előfordulhat az is, hogy valaki csak néhány tünetet észlel magán. Eltérő az is, hogy mikor jelentkeznek a tünetek: a gyomorégést általában este, lefekvéskor, vagy nagyobb mennyiségű, nehezebb étel elfogyasztása után tapasztaljuk. Emellett a gyomorégést nem kísérik az egész szervezetre kiterjedő, általános tünetek, inkább csak a gyomorra, a nyelőcsőre, a hasra vagy a mellkasra koncentrálódik a fájdalom.
Mellkasi fájdalom: nagyon nem mindegy, hogy mennyi ideig tart
Természetesen, azt, hogy valakinek szívrohama van vagy csak gyomorégése, csak szakorvos határozhatja meg, gyakran több vizsgálat után.
A gyomorégéssel, illetve a szívrohammal, szívbetegséggel összefüggő fájdalom tehát nagyon hasonló lehet, azonban az egyik jóval veszélyesebb, mint a másik. A gyomorégés – ha nem válik krónikussá – csak múló kellemetlenséget okoz, melyet egy-két diétás nappal, esetleg savlekötő gyógyszerekkel könnyen orvosolni tudunk. A szívrohamnak azonban halálos következményei is lehetnek. Éppen ezért a szakemberek azt javasolják, hogy ha komoly mellkasi fájdalmaink vannak, mindenképpen haladéktalanul forduljunk orvoshoz!
További cikkek mellkasi fájdalommal kapcsolatban:
- Mellkasi fájdalom: nagyon nem mindegy, hogy mennyi ideig tart
- Mellkasi fájdalom - így lehet eldönteni, hogy szívbetegség-e az oka
- Mellkasi szorító érzés? Innen tudhatja, hogy szívroham közeledik
- Rendszeresen visszatérő mellkasi fájdalom: ez a 6 betegség lehet
- Légszomj, izzadás, mellkasi fájdalom: az angina pectoris tünetei
- Fáj a mellkasom, mit csináljak?
- Mellkasi fájdalom: stressz vagy szívbetegség?
- Vállba kisugárzó mellkasi fájdalom - ez a betegség is okozhatja
- Légszomj, mellkasi fájdalom, ájulás: ez tüdőembólia
- Mellkasi fájdalom: nem mindig szívprobléma jele
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!