Ezeket látta már?

Milyen esetben kell(ene) fejfájással orvoshoz fordulni?

fejfájás migrén ellen vény nélkül kapható gyógyszer orvosi vizsgálat

Sokat ült íróasztalnál, stresszes, és úgy érzi, mintha abroncsba szorították volna a fejét? Alkalmanként olyan erős a fejfájása, hogy az már nem csillapítható vény nélkül kapható patikaszerekkel?

Mikor lehet nagy a baj, és mikor javasolt orvoshoz fordulni?

A fej sok okra visszavezethetően és sokféleképpen fájhat. Okolható a genetikai örökség, kiválthatja stressz, netán bizonyos gyógyszerek szedése mellékhatásként; lehet, hogy fertőzés vagy szemprobléma áll a hátterében, de nem zárható ki, hogy kiszáradás vagy túlzott mennyiségben való alkoholfogyasztás okozza a bajt. A fájdalom jellege lehet a fejet abroncsszerűen szorító, féloldali és hasogató jellegű, illetve lehetséges, hogy például a szemek környékére összpontosul a kínzó fájdalom.

Számít az is, hogy milyen egyéb tünetekkel együtt lép fel a fejfájás. Példaként hozható a migrénes fejfájás, amely gyakran hányingerrel, hányással, fény- és hangérzékenységgel társul.

Dr. Ertsey Csaba PhD neurológus, a Swiss Medical Fejfájáscentrum vezetője és a Magyar Fejfájás Társaság vezetőségi tagja hasznos tanácsokat adott arra vonatkozóan, hogy mikor kell azonnal vagy rövid időn belül orvoshoz fordulni.

Sok esetben „ártalmatlan” a fejfájás, de néha súlyos betegség jele lehet

Noha általában a fejfájás nem jelez súlyos szervi bajt, ritkábban megeshet, hogy a fejfájás valamilyen kezelendő, a háttérben meghúzódó megbetegedésre hívja fel a figyelmet. Arcüreggyulladás, szempanaszok (pl. zöldhályog), agyvérzés, de akár egy növekvő agyi tumor is okozhat fejfájást. Akik mindig a „legrosszabbra” gondolnak, azoknak hasznos tisztában lenni azzal, hogy a tumoros fejfájás progresszív jellegű, azaz az idő előrehaladtával egyre súlyosabb panaszokkal társul, tehát egyre többször és/vagy egyre erősebb fájdalommal lép fel.

Azonnal forduljon orvoshoz fejfájással, ha…

  • pár percen belül lép fel rendkívül erős fejfájás, az ugyanis akár agyvérzésre is utalhat, ami sürgősségi orvosi ellátást tesz szükségessé,
  • idegrendszeri tünetekkel kombináltan jelentkezik a fejfájás; azaz féloldali zsibbadást, beszédzavart vagy kettőslátást tapasztal a fejfájás mellett,
  • fejsérülést (pl. balesetet) követően lép fel a fejfájás,
  • tudatzavarral, aluszékonysággal társul a fejfájás,
  • meningitiszre utaló jelek is jelen vannak (pl. tarkómerevség, láz),
  • a vénás trombózis kockázata magas akkor is, ha dohányzó, fogamzásgátlót szedő nőről van szó, ha esetleg korábban több spontán abortusz történt már, vagy ha az érinettt kórtörténetben szerepel tüdőembólia.

Keressen fel minél hamarabb orvost, ha

  • heti egy alkalommal vagy annál többször jelentkezik a fejfájás,
  • ugyan ritkán fáj a fej, de ha fáj, akkor az annyira erős, hogy az alig elviselhető mértéket súrolja, illetve vény nélküli gyógyszerekkel nem vagy alig enyhíthető a fájdalom,
  • 50 éves kor fölött jelentkezik elsőként a fejfájás, miközben korábban nem volt „fejfájós”,
  • korábban is fájt a feje, de mostanában a fejfájás jellege megváltozott (pl. eddig abroncs-szerűen szorító volt, most a szem mögött szúr)
  • tuberkulózisos (TBC-s) vagy AIDS-beteg, mivel ezekben az esetekben a fejfájás az alapbetegség romlására utalhat.

Megéri orvoshoz fordulni!

Összegezve: az azonnal orvoshoz fordulást igénylő esetekben mentő hívására és sürgősségi ellátásra van szükség. Egyéb fejfájásos esetekben háziorvoshoz lehet fordulni, és javasolhatók az állami egészségügyi ellátás keretében, beutalóval igénybe vehető ún. fejfájáscentrumok, amelyek listája a www.migreninfo.hu oldalon is megtalálható.

A fejfájós betegek valamennyi esetben biztathatók az orvoshoz fordulásra, hiszen a jelenlegi, korszerű gyógyszeres terápiáknak köszönhetően olyan betegeknél is csökkenhet a fejfájások gyakorisága és erőssége, akik korábban akár évtizedeken át küzdöttek a fejfájás jelentette kínokkal. Sőt, a személyre szabott terápiákra visszavezethetően a betegek bizonyos százaléka akár fejfájás-mentessé is válhat.

Dr. Budai Marianna PhD.

szakgyógyszerész

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Migrén: ne hiányozzon a saját életéből! Ezt teheti a migrén okozta bénító fejfájás ellen

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

migrén

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához