Ezeket látta már?

A Richter vezetői lemondtak egyhavi tiszteletdíjukról a mentők javára

mentő, életmentő applikáció, vodafone

A magyarországi központú gyógyszeripari cég igazgatóságának és felügyelőbizottságának valamennyi tagja felajánlotta egyhavi tiszteletdíját a koronavírus elleni harc frontvonalában dolgozó mentősök számára.

Richter Gedeon Nyrt. alapítványain és társadalmi felelősségvállalási programjain keresztül kiemelt figyelmet fordít a hazai egészségügyre, és a magyar lakosság egészségének fejlesztésére. A koronavírus okozta krízishelyzetben is szerettek volna támogatást nyújtani, ezért a vezetőség tagjai úgy döntöttek, hogy lemondanak egy havi tiszteletdíjukról, és az összeget a járvány elleni küzdelem szempontjából kiemelt szerepet betöltő Országos Mentőszolgálat orvosainak és ápolóinak ajánlják fel. A cég közleménye szerint az így összegyűlt 6 millió forintot az OMSZ dolgozóinak rekreációját szolgáló egyesület számára juttatták el.

„A Richter vezető testületeinek valamennyi tagja osztozik abban az elkötelezettségben, amelyet cégünk is tanúsít a hazai egészségügy és a benne dolgozók iránt. Különösen fontosnak érezzük, hogy ezzel a felajánlással is azokat támogassuk, akik ebben a rendkívüli, megpróbáltatásokkal teli időszakban is erejükön felül teljesítve, a frontvonalban harcolnak annak érdekében, hogy a magyar lakosság egészségét védjék a koronavírus elleni küzdelemben" - mondta el a felajánlás kapcsán Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. igazgatóságának elnöke.

Nem éri el a háziorvosát? Hívja az Egészségkalauz orvosait! Kattintson IDE!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához