Ezeket látta már?

Hiányos a magyar járványstatisztika az amerikaiak szerint

Betegségek
2021. május 10. 13:29
korhaz-egeszsegugy-lelegeztetogep-koronavirus-jarvany

A Washingtoni Egyetem kutatói szerint a számok nem stimmelnek a koronavírusban elhunytak viszonylatában.

Az amerikai kutatók azt állítják, hogy világviszonylatban több mint kétszer annyian hunytak el a koronavírus következtében, mint amennyi a hivatalos statisztikákban szerepel. A nem rég publikált elemzésben a szakemberek arra jutottak, hogy a legtöbb országban hiányosak a koronavírus miatti halálesetekről szóló kimutatások.

Világviszonylatban 3,2 millió elhunytat regisztráltak tavaly márciustól idén május 3-ig, de számításaik szerint a pandémia valójában 6,9 millió áldozatot követelt. A különbség abból adódhat, hogy mindenhol más szempontokat vesznek figyelembe a halálozási statisztikák összeállításakor, és nem mellékes az egészségügy terheltsége sem, aminek következtében nem mindig megállapítható, hogy koronavírus, vagy más betegség okozta az illető halálát.

Magyarországon az IHME elemzése alapján 37 177-en haltak meg a Covid-19 okozta járványban május 2-ig, vagyis 9476-tal többen, mint amennyit a hivatalos tájékoztatásban regisztráltak – írta a Népszava hétfőn.

Ez is érdekelheti:

A szakemberek szerint 2020 szeptemberig még alacsony volt az eltérés a közölt és a becsült adatok között, azonban a második hullám után vált ketté a két adat. Az elemzés során arra is kitérnek, hogy nem Magyarország az első a halálozásokban, hanem világviszonylatban "csak" a 16., és az EU-tagállamok között a 7.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# koronavírus # covid # fertőzés # járvány

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés