Ezeket látta már?

Koronavírus: ezzel az antitest teszttel megjósolható, súlyos lesz-e a fertőzés

koronavírus, coid, kutatás

Előre meg lehet mondani, ki számíthat súlyos-Covidra.

Kétlépcsős antitest teszt jósolhatja meg, ki kerülhet súlyos állapotba koronavírus-fertőzöttként: az alapbetegségek és az egészségügyi állapot felmérése mellett a betegség korai szakaszban kialakuló antitestek elemzése lehet a kulcs - írja az Infostart.

Egy kaliforniai kutatásra hivatkozva azt írják, hogy a koronavírus diagnózisával egy időben elvégezhető, kétlépcsős teszttel egészen korán fény derülhet a betegség súlyosságára.

Amíg a világ számos pontján a koronavírust támadó antitestekre fókuszálnak, addig a kaliforniai kutatók azokat kezdték el tanulmányozni, amiknek abban lehet szerepük, hogy a fertőzés súlyos lesz-e a későbbiek folyamén vagy sem.

A kutatók összeállítottak egy listát azokról az antitestekről, amelyekkel kapcsolatban feltételezték, hogy a fertőzés súlyosabb lefolyásával összefüggésben állhatnak, végül a nukleokapszid fehérjén található 9. epitóphoz kapcsolódóra fókuszáltak. Ennek megléte mellett az életkort, a nemet és az alapbetegségeket vették még figyelembe rizikószámításnál.

Olvassa el ezt is!

A vizsgálatok során azon betegeknél, akiknél megtalálták a 9. epitóphoz kapcsolódó antitestet, azok esetében valószínűbb volt a betegség hosszabb lefolyása rosszabb kimenetellel, mint azoknál, akik esetében ez nem volt jelen. Az említett antitestek a tünetek megjelenése után 1-6 nappal kezdenek termelődni. A kutatás vezetője szerint ezen antitestek jelenlétét kimutatni nemcsak egyszerű, hanem olcsó is.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához