Ezeket látta már?

MTA: a maszk használata több ezer életet megmenthet

koronavírus, maszk, covid

Az MTA figyelemfelhívó közleményt adott ki: meg kell győzni az oltatlanokat, és újra fel kell venni a maszkokat.

Az MTA közleménye szerint a koronavírus negyedik hulláma alatt nem elegendő csak az oltás, maszkot is kell viselni, és növelni kell az átoltottságot.

Ugrásszerűen növelni kell a lakosság átoltottsági arányát

A járvány negyedik hullámának jelentkezéséig a szakemberek és a döntéshozók erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült gyorsan elérni a hazai lakosság 60%-os átoltottságát. Ez az arány azonban nem elegendő a további nagyszámú megbetegedés és jelentős halálozás megakadályozására.

Az egészségügyi ellátórendszer minden jelentkező számára biztosítja az oltásokat. Az oltási hajlandóság azonban elapadt, és a tájékoztatási kampányokkal, a kistelepülésekre irányított oltóbuszokkal vagy az idősek és hátrányos helyzetűek számára szervezett oltási akciókkal sem sikerül érdemi javulást elérni a beoltottak arányában.

Ugrásszerűen növelni kell a lakosság átoltottsági arányát. Két és fél millió még beoltatlan honfitársunk van, akiket mielőbb be kell oltani. Az ugyancsak most jelentkező influenzajárvány is tovább súlyosbíthatja a népegészségügyi helyzetet.

A legfontosabb védelmet az oltás biztosítja, felvételét továbbra is erőteljesen ösztönözni kell. Ugyanakkor a szakemberek előrejelzései szerint az orrot és szájat eltakaró maszk használatával is több ezer emberi életet lehet megmenteni Magyarországon a negyedik hullám alatt.

Az oltástól elzárkózókat meg kell győzni

A lakosság átoltottságát csak a társadalom legszélesebb köreinek mozgósításával és hatékony fellépésével lehet növelni. Felelős állampolgári magatartás hiányában hiábavaló minden intézkedés, erőfeszítés, pénzráfordítás. Jelen helyzetben mindannyiunk kötelessége az oltásoktól elzárkózó emberek meggyőzése.

Zárt térben, rendezvényeken, tömegközlekedési eszközökön mindenki viseljen az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszkot. Amikor csak lehetséges, tartson megfelelő távolságot másoktól, és gyakran fertőtlenítse a kezét!

Közösen érjük el, hogy senki ne adjon hitelt az olyan téves, felelőtlen és veszélyes állításoknak, miszerint a delta-variáns ellen nem véd az oltás és az orrot és szájat eltakaró maszk! Mindenki lépjen fel saját környezetében a hamis és áltudományos nézetek ellen!

Olvasson tovább! Pfizer: ekkora védelmet ad 6 hónap után - jelentősen csökkenhet a hatása

Felhívjuk a Magyar Tudományos Akadémia 18 ezer köztestületi tagját, és kérjük a lakosság tájékoztatásában részt vevő intézményeket, fórumokat és a véleményformáló személyiségeket, hogy vegyék ki a részüket az oltások felvételére és az orrot és szájat eltakaró maszk használatára buzdító tevékenységből.

Életet ment, aki az óvintézkedéseket betartja, és ennek szükségességéről környezetét is meggyőzi.

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához