Ezeket látta már?

Reflux vagy valami komolyabb? Ritka daganatos betegség tünete is lehet a sok sav

gyomorsav, reflux, gyomorégés, sav, tünete, kezelése

A sok gyomorsavra a leggyakrabban a gyomorégés, a gyomorsav nyelőcsőbe való visszacsorgása figyelmeztethet. Mit tehetünk ellene?

Időnként mindenki érezheti úgy, hogy túl sok a gyomorsava, és ez kellemetlen tüneteket okozhat.

A sok gyomorsav tünetei

A gyomor erősen savas folyadékot termel ahhoz, hogy az elfogyasztott ételt képesek legyünk megemészteni, feldolgozható és hasznosítható formába hozni. A gyomorban összetett visszacsatolási rendszer működik, mely szabályozza, hogy éppen mennyi sav termelődésére van szükség. Átlagosan naponta 1,2-1,5 liter gyomorsavat termel a testünk, függően többek között attól, hogy milyen ételeket és italokat fogyasztunk, mikor eszünk, milyen gyógyszereket szedünk, vagy van-e valamilyen krónikus betegségünk.

A legtöbb ember időnként érezheti úgy, hogy a kelleténél több gyomorsav termelődik a szervezetében, ez pedig maró fájdalommal, gyomorégéssel, hasi görcsökkel, a félig emésztett étel visszaöklendezésével, esetleg fémes szájízzel járhat együtt. A hivatalos meghatározás szerint a túl sok gyomorsav a sav mennyiségére, hanem annak erősségére, savasságára, maró hatására utal.

Általában a fokozott savtermelődés azzal van összefüggésben, amit megeszünk és megiszunk. Bizonyos ételek és italok ugyanis jobban irritálhatják az emésztőrendszert, fokozott gyomorsavtermelődésre késztethetik a szervezetet, vagy más módon befolyásolhatják, hogy sok vagy kevés-e a gyomorsavunk. Persze, egyénenként eltérő lehet, hogy ki mit érez soknak vagy kevésnek, és az is nagyon változó, hogy kinél pontosan mi vált ki kellemetlen tüneteket.

Ettől lehet sok a gyomorsav

Néhány ételről, italról jól tudjuk, hogy emelheti az arra érzékenyeknél a gyomorsav termelődését. Ezek közül a leggyakrabban a kávéval és az erős teával, a csokoládéval, a zsíros vagy zsírban sült ételekkel, a szénsavas italokkal találkozhatunk. Több savat „csinálhat” az alkohol, mely a záróizom ellazítása révén is hozzájárulhat a gyomorégés tüneteihez. Az egyébként is savas zöldségek, gyümölcsök, így a narancs, a grapefruit vagy a paradicsom is kiválthatják a kellemetlen gyomorégést. Meglepő módon, az emésztés egyik támogatójának, a gyomor nyugtatójának tartott borsmenta is okozhat fokozott savasságot.

A gyomorsav termelődése ciklikus, a legtöbbet éjjel 12 és 3 óra között állít elő a szervezetünk belőle. A késő esti vacsorák, az éjszakai nassolás ezért is terheli meg a kelleténél jobban a gyomrot. Különösen akkor lehet ez igaz, ha zsíros, nehezen emészthető, esetleg túl fűszeres fogásokat választunk az esti étkezéshez, esetleg egy-két pohárnyi alkoholt is elfogyasztunk mellé.

Mit tehet, ha sok a gyomorsava?

Szerencsére, a túl sok gyomorsav csak ritkán veszélyes (elsősorban csak azoknál, akik refluxbetegséggel küzdenek), és a legtöbb esetben rövid időn belül maguktól is elmúlnak a tünetek. Gyors segítséget nyújthat egy kevés vízben feloldott szódabikarbóna – ám ez csak átmeneti megoldás, hosszú távon több kár okozhat, mint amennyit használ! Néhány étel is javíthat az állapotunkon, ilyen a banán, a zabkása vagy a sötétzöld leveles zöldségek, melyek rostokban gazdagok, könnyen emészthetőek és egyáltalán nem savasak.

Ha fokozott savtermelődésre vagyunk hajlamosak, többször visszatérő probléma nálunk a savasság, fontos, hogy a szokásainkat is megváltoztassuk. Fogyasszunk kevesebb alkoholt, szokjunk le a dohányzásról, szabaduljunk meg a túlsúlytól! Este lehetőleg már ne tömjük tele a hasunkat. A túl szoros, kényelmetlen ruhákat is kerüljük. Érdemes étkezési naplót is vezetni, melynek segítségével kideríthetjük, hogy mely ételek okozzák nálunk a kellemetlen tüneteket.

Olvasson tovább! Ezek a néma reflux jelei

Komolyabb betegség is állhat a háttérben

A gyomorsav termelődését többek között hormonok és enzimek szabályozzák. A fokozott savtermelődés ritkán ezen hormonok, enzimek előállításában bekövetkező zavarra utal. A Zollinger-Ellison szindróma egy ritka daganatos betegség, mely a gasztrin nevű hormon termelődési zavaraival jár együtt. A gasztrin szintjét a gyomorgyulladás (gasztritisz) bizonyos típusai is befolyásolhatják. Jóval nagyobb a valószínűsége azonban annak, hogy csak az elfogyasztott ételek és a rossz szokások okozzák, hogy sok a savunk.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Szájpenész: oka, tünetei, kialakulása és kezelése

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

reflux

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához