Több iskolai osztály is karanténba került koronavírus fertőzés miatt

Több iskolai osztály is karanténba került koronavírus fertőzés miatt

Több iskolában is felütötte a fejét a koronavírus-fertőzés Kazincbarcikán, ezért karatént rendeltek el az érintett osztályok esetében - erről Szitka Péter polgármester számolt be közösségi oldalán. A megbetegedésekre véletlenül derült fény.

A kazincbarcikai polgármester Facebook-oldalán olvasható a poszt, amelyben nyilvánosságra hozta a helyi járványadatokat. Kazincbarcika hírportálján pedig már azokról az intézményekről lehet olvasni, amelyekben karantén alá helyeztek osztályokat. A térségben négy ilyen iskola is van.

Az ATV tudósítása szerint nemcsak ezen a településen van jelen ez a probléma. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is hasonló helyzetről számolt be. Nagy Erzsébet szerint még mindig nincs tesztelés az iskolákban, így a megbetegedések nagy része véletlenszerűen derül ki.

„Olyanokról tudunk leginkább, hogy osztályokat zárnak be, illetve osztályokat küldenek karanténba, és ezekben az esetekben még az a furcsa, hogy még mindig rendkívüli szünetet rendelnek el, és nem rendelik el, hogy az iskola, hogyha a feltételek adottak digitális oktatást tartson számukra” – hangsúlyozta.

Ez is érdekelheti:

Az Európai Gyógyszerügynökség május 28-án engedélyezte a serdülő korú gyermekek Pfizerrel történő oltását. Póta György háziorvos a szülők felelősségét emelte ki a gyerekek oltásával kapcsolatban. A szakember hozzátette: a gyerekeknél gyakran tünetszegény, enyhébb vagy középsúlyos formában jelentkezhet a koronavírus, ám a harmadik hullámot követően nagyon sok, poszt-covid tünetet észleltek.

„Gyakorlatilag minden oltatlan meg fogja kapni ezt a betegséget.” Néhány napja beszélt erről Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, szakemberek pedig úgy vélik: a gyerekek oltása azért különösen fontos, mert nélkülük nincs nyájimmunitás. Magyarországon jelenleg a 12 év felettieket oltják a Pfizer-Biontech vakcinájával. Gulyás Gergely szeptember közepén azt ígérte, hogy az engedélyeztetés után Magyarországon is elérhető lesz az oltóanyag az 5 és 11 év közötti korosztály számára

Az 5 és 11 éves gyerekeknek kifejlesztett védőoltás engedélyeztetési kérelmét csütörtökön jelentette be a Pfizer és a BioNTech. A Magyar Nemzet információi szerint ha nem késlekedik az elbírálás, akkor október 26-án dönthet az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság a vakcina engedélyeztetéséről az Egyesült Államokban.

Forrás: egeszsegkalauz.hu