Ezeket látta már?

Friss koronavírus hírek ma

Zacher szerint kell a 4. oltás, a 2 oltás már semmit nem ér

zacher gabor blikk

A hatvani kórház sürgősségi osztályának orvosa is felvette a negyedik oltást, és azt is elmondta, mit tapasztal a kórházba kerülő fertőzötteken.

Az orvos felvette a negyedik oltást, amiről így nyilatkozott a Portfolionak:

"60 év felettiként már rizikócsoportba tartozom, de mivel Covid-osztályon is dolgozom, és mentőzöm is, fontosnak tartottam 5 hónappal a 3. oltás beadatása után, hogy most a negyediket is felvegyem."

A Portfolio-nak azt is elmondta, hogy a 3. dózist mindenkinek fel kell vennie, hiszen aki tavaly márciusban, áprilisban kapta meg a második oltását, az pont olyan védtelen a coviddal szemben, mint az, aki nem olttatta magát:

Az oltások hatékonysága már az első koronavírus variánsokkal szemben sem volt 100 százalékos, ez pedig a delta, és legfőképp az omikron megjelenésével csökkent. Ezért is fontos az immunrendszer megerősítése az újabb dózisokkal. Aki többszörösen oltott, most már legalább háromszor, annak drasztikusan kisebb az esélye, hogy súlyos állapotba kerüljön, ha koronavírusos lesz.

Erre senki sem számított! Ez a halálos betegség lett gyakoribb a covid miatt - olvasson tovább!

Zacher hozzátette, hogy aki a harmadik oltást felvette, és megfertőződik, az jóval enyhébb tünetekkel vészelheti át az omikront, főleg orrfolyásra, hát- és derékfájásra, és enyhe lázra számíthat. Elmondta, hogy a delta variáns sokkal inkább megterhelte az egészségügyi ellátórendszert, és most azt látja, hogy valamit enyhült a kórházi terhelés is:

Aki háromszorosan oltott, az enyhe tünetekre számíthat, semmi olyanra, amit bőséges folyadékbevitellel, lázcsillapítással ne lehetne kezelni. Aki viszont több betegséggel küszködik, az ritkán, de a három oltás ellenére is kerülhet olyan állapotba, hogy kórházi ellátásra szorul. Kollégákkal beszélve most úgy látjuk, hogy valamelyest csökkent az osztályok leterheltsége

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához