Ezeket látta már?

Zsibbadás, székrekedés: hétköznapi tünetek, amik idegkárosodásra utalnak

szédülés, zsibbadás, neuropátia, idegek sérülése, fájdalom

A neuropátia nem feltétlenül jár együtt fájdalommal, a betegségnek egyéb jelei is lehetnek.

A neuropátiáról – vagyis az idegek sérülése, roncsolódása miatti működési zavarairól – a legtöbbünknek a fájdalom jut eszébe.

Mi a neuropátia?

A neuropátia tulajdonképpen a perifériás idegrendszerhez tartozó idegek károsodását, roncsolódását vagy teljes pusztulását jelenti, mely az ideg működési zavarával jár együtt. Ez a zavar jelentheti azt, hogy az idegek nem vagy rosszul továbbítanak egy-egy ingert a központi idegrendszer felé, de az is előfordulhat, hogy akkor is működésbe lépnek, amikor ezt nem váltja ki semmi.

A neuropátiának számos oka lehet

  • az egész szervezetet érintő, krónikus betegség (pl. a diabétesz)
  • traumás sérülések
  • gyógyszer
  • vitaminhiány

A neuropátiáról a legtöbb embernek csak a fájdalom jut eszébe, azonban a betegség tünetei igen sokfélék lehetnek, függően attól, hogy milyen idegek érintettek, illetve, hogy mely szerveket, testrészeket érinti a neuropátia.

Negatív és pozitív tünetei a neuropátiának

A negatív és pozitív jelző jelen esetben nem arra utal, hogy egy tünet mennyire "kellemes vagy kellemetlen": a negatív tünetek funkcióvesztést jelentenek, míg a pozitív tünetek túlműködéssel járnak együtt. Gyakori, hogy az érzékelési problémák megelőzik az izomproblémákat.

Negatív tünet: érzéketlenség, gyengeség

Pozitív tünet viszketés, zsibbadás

Leggyakoribb tünetei a neuropátiának

  • érzéketlenség
  • végtagok remegése
  • reszketése
  • zsibbadás
  • bizsergésre vagy szurkálásra emlékeztető érzés
  • viszketés
  • izomgörcsök
  • izomrángások
  • izmok gyengesége vagy fáradékonysága (akár "ügyetlenségként" is jelentkezhet)

A neuropátia lehetséges, ritkább tünetei

  • hányinger
  • hányás
  • puffadás
  • hasmenés
  • székrekedés
  • szédülés
  • vizelettartási vagy vizeletürítési zavarok
  • merevedési problémák

Az érzéketlenség, illetve az izomproblémák főként a kezeket, lábakat érinthetik, de a neuropátia azoknál az idegeknél is jelentkezhet, melyek a belső szerveink működését irányítják, így zavar jelentkezhet többek között például az emésztésben.

Akkor is érdemes elgondolkozni azon, érinthet-e minket a neuropátia, ha egyre rosszabbul bírjuk a meleget vagy nehezebben, kevesebbet (esetleg egyáltalán nem) izzadunk.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a neuropátia tüneteinek megléte vagy hiánya, illetve a tünetek intenzitása is egyénenként eltérő lehet, és az is előfordulhat, hogy a beteg állapota fokozatosan romlik.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Amikor felállok, miért szédülök meg? Ez a neurológus válasza

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#zsibbadás

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához