Ezeket látta már?

Debreceni Kardiológiai Napok: kevesebb az infarktus!

Édes István kardiológusprofesszor szerint a magyar egészségügy legnagyobb eredménye, hogy az elmúlt két évtizedben 30 százalékról 10 százalék alá csökkent az akut infarktusban elhunytak aránya.

Húsz év alatt nyolcezerrel csökkent az akut infarktusban meghaltak száma - mondta a professzor a Debreceni Kardiológiai Napok keretében csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.

Debreceni Kardiológiai Napok: kevesebb az infarktus!

Édes István elsősorban a javuló ellátással, az Európában is példaértékű azonnali katéterterápiás beavatkozási lehetőségek

megvalósításával magyarázta az eredményeket.

A kongresszus elnöke elmondta azt is, hogy az elmúlt húsz évben négy esztendővel nőtt a születéskor várható élettartam, ebből két év köszönhető a szív- és érrendszeri betegségek javuló ellátásának.

Czuriga István címzetes egyetemi tanár, a kongresszus titkára hozzátette: kongresszusuk az elmúlt 16 évben az egyik legrangosabb hazai posztgraduális kardiológiai fórummá vált.

Az idei tanácskozás több mint ezer résztvevője elsősorban a koszorúér-betegségek és a szívritmuszavarok időszerű kérdéseiről, terápiájáról kap tájékoztatást. A főként gyakorlati-klinikai jellegű fórumon megismerhetik a világban alkalmazott legújabb kardiológiai irányelveket és ajánlásokat is - fűzte hozzá a professzor.

Csiba László neurológus professzor a konferencián az agyi erek, a koszorúerek és az alsó végtagi perifériás erek megbetegedése közös gyökerének az érelmeszesedést nevezte. Ezért indokolt lenne e három megbetegedés együttes szűrésének bevezetése Magyarországon, bár ennek jelenleg szemléleti és anyagi akadálya egyaránt van - mondta.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához