Ezeket látta már?

Mégis igaz a mediterrán étrend haszna?

A mediterrán étrend segíthet a szívproblémák elkerülésében! A mediterrán diétaként ismert étrend segítheti a szívproblémák kialakulása elleni védekezést, és azoknál is hasznos lehet, akik már szívgondokkal küzdenek.

A gyümölcsben, zöldségben, olajos magvakban és növényi olajban, illetve alacsony zsírtartalmú tejtermékekben, hüvelyesekben, valamint teljes kiőrlésű gabonában és halban gazdag étrend nemcsak a szív megbetegedése, hanem egyes rákfajták ellen is véd.

Arról azonban mindeddig kevés információ állt rendelkezésre, hogy a mediterrán diéta a már szívbeteg emberek számára is előnyös lehet-e. Az Athéni Egyetem kutatói épp ezért ezer olyan páciensnél vizsgálták az étrend hatását, akik már túlestek szívrohamon - netán több alkalommal is -, vagy éreztek súlyos mellkasi fájdalmat pihenés vagy csekély aktivitás során.

A felmérésben részt vevők táplálkozását 0 és 55 között osztályozták, aszerint, hogy étrendjük mennyire állt közel a mediterrán diétához - derült ki az American Journal of Clinical Nutrition című tudományos folyóiratban közölt tanulmányból.

A vizsgált betegek fele az első szívrohamot követő két éven belül újabb infarktust kapott, azoknál viszont, akiknek étrendje a leginkább követte a mediterrán diéta előírásait, 31 százalékkal volt alacsonyabb annak az esélye, hogy újabb rohamot vagy mellkasi fájdalmat szenvedjenek el a kórházból való távozást követő első hónapban. Ez a veszély az idő múlásával egyre kisebb lett.

A mediterrán étrend egyes elemeit külön vizsgálva a tudósok kimutatták: a zöldségek, saláták és a magvak azok, amelyek csökkentik a kockázatokat.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához