Ezeket látta már?

RizikóRiadó program: középpontban a magas vérnyomás

A Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) által elindított RizikóRiadó Program a magas vérnyomást mint a "néma gyilkos" rizikófaktort helyezi a középpontba.

A szív- és érrendszeri halálozásban számos rizikófaktor játszik szerepet, a többi között a túlsúly, a , a testmozgás hiánya, túlzott alkoholfogyasztás, stressz, , helytelen étrend, és magas vércukorszint - sorolta Kiss Róbert Gábor, a MKT főtitkára csütörtökön, a sajtó képviselőinek tartott tájékoztatón Budapesten. Hozzátette: az életmód vezet oda, hogy a kockázatokból betegség alakul ki. A megfelelően kontrollált vérnyomással azonban a felére csökkenthető a szívinfarktus vagy az agyvérzés esélye - hangsúlyozta. Bármely rizikó további csökkenése még 30 százalékkal csökkenti a halálozás esélyét.

A RizikóRiadó Program az emberek egészségtudatosságát akarja felébreszteni - mondta Forster Tamás, az MKT elnöke. A kezdeményezéssel a szervezők azt akarják elérni, hogy a magas vérnyomásos betegek ismerjék meg saját kockázati szintjüket, és a vérnyomás csökkentésen túl további rizikójuk mérséklésének kihatását életükre. A program lényege, hogy az érdeklődők rájöjjenek, a saját egészségért mindenki felelős, annak aktív alakítója.

Az elnök emlékeztetett a társaság 2008-ban indított Szívvédő Programjára és a 2009-es esztendőben elindult RizikóRiadó Program elemeire: egyebek mellett az orvosi rendelőkben felvilágosító filmeket vetítenek és egészségügyi tájékoztató, oktató füzeteket juttatnak el a betegekhez, akiknek tájékoztatásában időnként egyetemisták is segítenek.

Az Év Esélynövelő Díját idén is meghirdetik, az elismerésre olyan nővéreket, asszisztenseket jelölhetnek a magas vérnyomásban szenvedők, akik a programba hatékonyan bekapcsolódnak, támogatják a betegeket, aktívan részt vesznek gondozásukban.

A magas vérnyomás tünete lehet a tarkótáji fájdalom, a hirtelen kipirosodás, de nagyon sokszor semmilyen jel nem utal a problémára, ezért is nevezik "néma gyilkosnak" - tájékoztatott Forster Tamás. Éppen ezért évente egyszer érdemes megméretni a vérnyomást - hangsúlyozta.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához