A szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának egyik fő rizikófaktora a magas koleszterinszint, mely szerencsére szinte a legjobban befolyásolható kockázati tényező. Varga Dóra, a Trombózisközpont dietetikusa a koleszterincsökkentő étrendet ismerteti.
Napi néhány csésze kávé elfogyasztása segíthet elkerülni a szívbetegség ismert kockázati tényezői közé tartozó érelzáródást - állapították meg dél-koreai kutatók. A Heart című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmány készítői több mint 25 ezer dél-koreai férfi és női alkalmazott egészségi állapotát és kávéfogyasztási szokásait vetették össze az alanyok munkahelyi rutinvizsgálataira és önértékelő beszámolóira támaszkodva - adta hírül a BBC News.
Négy szakmai szervezet fogott össze a felnőttkori elhízás és az ahhoz társult betegségek ellen; az Összefogás a gyermekek egészségéért elnevezésű kezdeményezés célja, hogy ezeket helyes kisgyermekkori táplálkozással, primer prevencióval előzzék meg.
Február 18-ától nem lehet olyan élelmiszert forgalomba hozni Magyarországon, amely összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot. Ekkor jár le a rendelkezés tavalyi elfogadását követő egyéves türelmi idő, amely azokra az előre csomagolt élelmiszerekre vonatkozik, amelyeket a jogszabály életbe lépésekor már legyártottak.
Glutén-, tej-, tojásmentes vitamin bomba: banános chia puding. Varga Dóra, a Budai Allergiaközpont dietetikusa olyan könnyű és gyors receptet ajánl, amelyet ételallergiások is elkészíthetnek, és hozzáadott cukrot sem igényel.
Sokat hallani az elmúlt években arról, hogy a baba és az anyuka egészsége érdekében már a várandósság előtt érdemes várandósok számára készített vitaminokat szedni. Ennek ellenére sokan szkeptikusak a témával kapcsolatban és úgy gondolják, bőven elég, ha a kismama odafigyel a táplálkozására. Megkérdeztük Csősz Katalin védőnőt, neki mi a véleménye.
A D-vitamin sokak számára a napfény vitaminjaként ismert, ami többek között a jó hangulatért felelős. Ám az elmúlt években a kutatók rávilágítottak arra, hogy sokkal fontosabb a szervezet működése szempontjából, mint azt korábban gondolták. Legújabb kutatások szerint a vastagbélrák kialakulásának kockázatát is csökkenti, ezért érdemes rendszeresen ellenőrizni a mennyiségét. Dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont endokrinológusa a D-vitamin hiány tüneteire figyelmeztet.
A szebbik nem képviselői életük során átlagosan 31 éven át sanyargatják önmagukat az éppen divatos fogyókúrákkal, a férfiakéból pedig 28-at keserít meg a diétázás ...