Ezeket látta már?

Agyunk egymásra hangolódik

A jó társalgás alapja az agyak egymásra hangolódása. Két ember társalgása közben agyuk szinkronba kerül, lehetővé téve a hatékony kommunikációt - derítették ki amerikai kutatók.

A kutatók a beszédre és a beszédhallgatásra mindig is két egymástól független folyamatként tekintettek. Ennek alapja, hogy az agy külön területei felelősek értük. A beszédért többek közt a Broca-mező, annak megértéséért pedig például a Wernicke-mező felel.

Agyunk egymásra hangolódik

Újabb kutatások azonban arra utalnak, hogy sokkal több a kettő közti átfedés, mint eddig hitték. A társalgópartnerek például tudat alatt utánozni kezdik egymást, ami hasonló nyelvi szerkezetekben, beszédütemben és testtartásban nyilvánulhat meg.

Ennek a jelenségnek próbált utánajárni Uri Hanson, az amerikai Princeton Egyetem pszichológusa és csapata. Mágneses rezonancia képalkotással (MRI) hasonlították össze egy beszélő és az őt hallgatók agyának aktivitását.

A kutatók figyelemre méltó összehangolódást figyeltek meg a történet elbeszélőjének és hallgatóságának agyi aktivitása között a cselekmény kibontakozása során - írja a Science magazin internetes hírportálja (www.news.sciencemag.org).

A legtöbb agyterületen a hallgatók agyának aktivitása pár másodperces eltéréssel tükrözte a mesélő agyáét. Néhány agyterületen azonban, többek közt a homloklebenyben már a beszélő előtt aktivitás mutatkozott a hallgatóságnál. Ez a kutatók szerint arra utalhat, hogy azok már sejtették, mit fog következőként mondani a mesélő.

Kontrollként az angol anyanyelvű hallgatósággal egy számukra érthetetlen orosz beszédet is meghallgattattak a neurológusok. Ez alkalommal nem jött létre idegi összekapcsolódás - tudósítottak az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában. A kutatók pozitív korrelációt találtak az összehangolódás erőssége és a történet részleteinek felidézése között is.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához