Ezeket látta már?

Ne egyél a tévé előtt!

A tévé előtti étkezés hízlal! A tévénézés közbeni falatozástól csak még éhesebbek leszünk, aminek következtében hamar rá lehet szokni az éjjeli nassolásra.

Egy új kutatás kimutatta, hogy azok a fiatal nők, akik televíziózás közben étkeztek, a nap hátralévő részében több kalóriát vettek magukhoz – írja a Daily Mail című brit napilap. A jelenség oka valószínűleg az, hogy a jóllakottság érzéséhez emlékeznünk kell arra, hogy mit fogyasztottunk el korábban, ez pedig jobban megy, ha közben csak az evésre koncentrálunk.

Ne egyél a tévé előtt!

A kutatást az ausztrál Macquarie Egyetemen végezték normál testsúlyú nők közreműködésével. A résztvevőknek 20 percük volt arra, hogy annyi nassolnivalót egyenek, amennyit szeretnének. A csoport fele közben tévét nézett, a másik részük viszont egy csendes szobában falatozhatott.

Később valamennyiük elé szendvicseket, kekszet és hasonló ételeket tettek, amelyekből a tévénéző csoport tagjai 50 százalékkal többet fogyasztottak, mint a másik társaság. Amikor pedig azt kérdezték őket, mennyit ettek a korábbi alkalommal, azok, akik nem nézték a televíziót, jobban emlékeztek a mennyiségre.

A kutatók szerint ez megmagyarázza az eredményt, mivel bebizonyosodott, hogy a jóllakottság érzését befolyásolja, hogy emlékszünk-e az elfogyasztott ételekre. "Tévénézés közben kevésbé figyelünk a szervezetünk jelzéseire, és az evést is nehezebb kontrollálni, mivel már az is gondot okoz, hogy visszaemlékezzünk rá, mit is fogyasztottunk." – vélik a kutatók.

Az eredmények az Applied Cognitive Psychology című folyóiratban jelentek meg.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához