Ezeket látta már?

A tartós smink eltorzíthat

2015.01.01. Módosítva: 2015.12.09.

A tartós smink, ami lényegében a kozmetikumokat (szemceruza, ajakrúzs) helyettesítő tetoválás, némelyeknek komoly problémákat okozhat, különösen akiknél korábban allergia fordult elő – derül ki egy új tanulmányból.

Elvileg ezeket a beavatkozásokat éppen a szépség fokozására találták ki, de sokszor váratlan mellékhatásként csúfító duzzanatot vagy dudorokat okozhatnak. Természetesen nem minden beavatkozás jár ilyen mellékhatásokat, a tanulmány is főként egy olyan tinta hatására elemzte, melyet 2004-ben bevontak a forgalomból.

"Az amerikai Egészségügyi Minisztérium Epidemiológiai Központjának (CDC) tanulmánya megerősíti, hogy a tartós smink egyes nőknek súlyos egészségügyi problémát okozhat" – mondta Majsa Straetmans, a berlini Robert Koch Intézet epidemiológusa, aki a kutatás idején a CDC-nél dolgozott.

"A vizsgálatba bevont 92 nőből 89 ugyanattól a cégtől használt valamilyen tintaárnyalatot legalább egyszer 2003. június 1. után, az egészségügyi panaszok kialakulása előtt." – mondta a szakember hozzátéve, hogy a maradék három nőnél ismeretlen volt az alkalmazott tinta eredete.

Az Amerikai Mikropigmentációs Akadémia (AAM) szerint a hagyományos tetováláshoz hasonlóan a tartós sminknél is beinjektálják a festéket a bőr mélyebb rétegébe, a dermisbe. A kívülről látható bőrréteg az epidermis, amely folyamatosan hámlik és megújul. A tartós sminkelést (kozmetikai tetoválás vagy mikropigmentáció) főképp kozmetikai vagy tetováló szalonokban végzik.

Az AAM szerint sokféle okból vállalkoznak az emberek kozmetikai tetoválásra, többek között időmegtakarításból, vagy ha nehezükre esik a sminkelés, vagy ha vékonyítani akarják szemöldöküket vagy vastagítani szempilláikat.

A vizsgálatokat akkor kezdték meg, amikor az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) felfigyelt a bejelentett mellékhatások hirtelen megemelkedésére. 1988 és 2003 között csupán 5 ilyen eset történt, de 2003-ban már több mint 150 ember jelentett be problémát. A kutatók 92 embert kérdeztek ki, akiknél ilyen mellékhatások jelentkeztek. A leggyakrabban említett mellékhatások az érzékenység, duzzanat, viszketés és dudorok megjelenése volt.

"A szervezet idegen anyagként tekint a bevitt pigmentekre és reagál ellenük, krónikus gyulladásos reakciót okozva." – mondta Dr. Ellen Marmur, a Sinai-hegy Klinika (New York) sebész-bőrgyógyásza. "Az érintett terület feldagad, dudorok jelennek meg rajta és kivörösödik. Úgy néz ki, mint egy csúf heg. Nem valami vonzó."

Marmur szerint előre lehet tudni, kinél fog ilyen reakció jelentkezni, ugyanakkor a kikérdezettek 74 százalékánál már előfordult korábban allergia. Az allergiásoknál ráadásul átlagosan kétszer annyi időbe telt a gyógyulás. A nők 68 százaléka még a kikérdezés idején is tapasztalta a mellékhatásokat, melyek időtartama 5,5 hónaptól akár három évig is eltarthatott.

Marmur szerint az emberek alábecsülik az ilyen beavatkozások kockázatát. "Az embereknek tudniuk kéne, hogy a tetoválás megszűntetése gyakran sokkal drágább, ráadásul nem minden fajta tetoválás távolítható el." – mondta.

Egy másik veszélyt a fertőzések jelentenek, mint pl. a hepatitis. Nem lehet tudni, a felhasznált tű biztonságos-e, és ha nincs sterilizálva, baktériumok és vírusok juthatnak be a bőr alá. Még a bőr felszínén normálisan előforduló baktériumok is problémát jelenthetnek, ha a bőr nincs rendesen megtisztítva.

Sminktetoválás előtt érdemes megkérdezni, miket tartalmaz az alkalmazandó tinta, és ezt a bőrgyógyásszal kell egyeztetni, tartalmaz-e allergéneket. A bőrgyógyász azt is meg tudja mondani, mely fajta tinták távolíthatóak el utólag. Egyes piros tinták, melyeket ajakrúzs tetoválásra használnak, feketévé válhatnak lézeres eltávolításuk során.

"Ami még fontosabb, hogy tisztában legyünk a legrosszabb esetekkel. Ismernünk kell a gyakori és ritkább mellékhatásokat, mielőtt bármibe belemennénk, és tudnunk kell, hogy a tetoválás eltávolítható-e, ha nem vagyunk vele megelégedve. Érdemes megkérdezni, lehet-e allergia-tesztet végezni a beavatkozás előtt." – részletezte Dr. Marmur.

medipress

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához