Ezeket látta már?

Veszélyes karácsonyfa: erre figyeljen, hogy elkerülje a tűzeseteket!

veszélyes karácsonyfa díszítés

Különösen körültekintőnek kell lennünk akkor, ha kisgyerekek vagy háziállatok is velünk ünnepelnek!

Ebben az esetben ne tegyünk ki olyan díszeket, melyek ételekre, cukorkára vagy édességekre hasonlítanak, vagy amelyek apró, lenyelhető darabokból állnak, esetleg kisebb darabok törhetnek le belőlük. Az élő, növényi díszekkel is vigyázzunk. Jó néhány olyan növény van ugyanis, melyek bogyói mérgező hatásúak. Ezek közé tartozik például a télen különösen népszerű fagyöngy, a korallfácska vagy a magyal.

Előzzük meg a tűzeseteket!

Az ünnepi időszakban nagyon gyakoriak lehetnek a tűzesetek, hiszen a karácsonyhoz hagyományosan hozzátartozik a gyertya és csillagszóró gyújtás. Különösen az adventi koszorúkkal legyünk óvatosak: ügyeljünk arra, hogy a koszorún ne legyenek olyan díszek, melyek könnyen meggyulladnak, vagy legalábbis úgy helyezzük el ezeket, hogy a lángtól minél távolabb legyenek. Száraz növény közelében ne gyújtsunk gyertyát, és lehetőleg a karácsonyfára se tegyünk gyertyákat! Ne tegyünk gyertyát a földre, vagy olyan helyre, ahol könnyen felborulhat, feldőlhet. Válasszunk olyan gyertyatartót, melyben kellően stabilan áll a gyertya és tűzálló anyagból készült. A gyertya meggyújtásánál ügyeljünk arra, hogy a hajunk vagy a ruhánk ne érhessen bele a lángba!

Ha valódi fenyőt vásárolunk, válasszunk minél frissebb, egészségesebb fát: a tűlevelek legyenek élénk zöldek, érintésre ne hulljanak le az ágakról, az ujjaink között meghajlítva pedig ne törjenek el. A fenyőfa törzséből érdemes néhány centit levágni, úgy beállítani a helyére. Célszerű olyan fenyőfatalpat választani, amelybe vizet is tölthetünk, így a fenyő tovább megőrzi a frissességét, és nem szárad ki olyan gyorsan a meleg, fűtött szobában (a száraz fenyő könnyebben gyullad meg). Ha műfenyőt veszünk, mindenképpen olyan változatot válasszunk, melyet tűzálló anyagból készítettek!

Égő gyertyát soha ne hagyjunk magára! Oltsuk el, ha kimegyünk a szobából, elmegyünk otthonról vagy lefekszünk aludni.

Egyre több otthonban találhatunk kandallót, melynek begyújtása igen hangulatos lehet a téli estéken. Vigyázzunk azonban, hogy a kandalló közelében ne legyen éghető anyag (pl. függöny, szőnyeg, újságok, magazinok), mely az esetlegesen kipattanó szikráktól meggyulladhat. Ha a kandalló tüzét üveglap védi, ügyeljünk arra, hogy ahhoz a gyerekek, háziállatok ne érhessenek hozzá! Az üveg ugyanis nagyon felhevülhet, és még órákkal azután is égési sérüléseket okozhat, hogy a tűz elaludt.

Fények: elektromos veszélyek

A sok színes égő rendkívül látványos díszítés lehet, kül- és beltéren egyaránt. Nem szabad elfeledkezni azonban arról, hogy a fényfüzérek is hordozhatnak magukban veszélyeket, és akár tüzet is okozhatnak. Díszítés előtt ellenőrizzük az égőket – akár újonnan vásároltuk őket, akár régebb óta megvannak –, hogy nincs-e közöttük kiégett, a drótok, foglalatok is sértetlenek-e.

A fényfüzéreket úgy helyezzük el, hogy a drótok ne akadhassanak be semmibe. Ha kültéren is szeretnénk díszíteni, csak olyan fényeket használjunk erre, melyeket kifejezetten szabadtéri használatra terveztek. Ne zsúfoljuk tele a fát fényekkel, és egy-egy hosszabbítóba maximum két-három füzért dugjunk be.

Tegyük fel úgy a fényfüzéreket, hogy a kisgyerekek vagy állatkák ne tudják lerántani azokat!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Depresszió karácsonykor: ha szorongva tölti az ünnepeket, erről tudnia kell

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

szorongás

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához