Ezeket látta már?

Kiderült, mivel lehet a legjobban, legszebben mosni

mosás, mosókapszula, mosógél, mosópor

A Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje érdekes eredményeket hozott.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete szupermarketekben és drogériákban kapható legnépszerűbb mosókapszulákat és különböző mosószereket tesztelte. Nagyon kellemes meglepetésben volt részük: a legjobban tisztító mosószerek még a környezetünket is kímélik. A vizsgált termékek között 20 mosókapszula, 2 mosópor, 5 mosógél, 2 mosólabda, 2 mosólap és egy mosótojás szerepelt. A termékek kiválasztásánál több szempontot is figyelembe vette: egyrészt mivel mosókapszulákat még nem teszteltek, ezért a hazai piac kínálatát igyekeztek feltérképezni ebben a kategóriában, másrészt a környezetbarátnak mondott, alternatív mosószerek hatékonyságára is kíváncsiak voltak. Harmadrészt pedig néhány mosóport és mosógélt is beválogattak, amelyek előző mosópor és mosógél tesztjeikből kimaradtak.

A mosás hatékonyságát laboratóriumban, akkreditált módszerrel vizsgálták. Minden terméket ugyanannak a tesztnek vetettek alá, ugyanazzal a mosógéppel, ugyanazzal a programmal, 40 Celsius-fokon mosták őket. A gyártó által javasolt adagolást követték minden esetben. A tesztmosáshoz mesterségesen szennyezett textilcsíkot használtak, melyen 6 különböző folt esetében vizsgálták a mosás hatását. Ezek a foltok a háztartásban előforduló különböző szennyeződéseket képviselik, mint például a kakaó, cékla, vörösbor, sár, fű, olajos foltok. A mosási hatékonyságra vonatkozó teszteredményeken kívül egészségi és környezeti információkat is tartalmaz az összehasonlítás. Megmérték a folyékony mosószerek foszfortartalmát, mert a foszfor környezetbe való kibocsátása az élővizek természetes egyensúlyát képes felborítani. Minél kevesebb foszfort tartalmaz tehát egy háztartási vegyszer, annál kisebb terhelést jelent a környezetnek.

Mosás: fontos az ár, a hatékonyság és az összetétel

Az árakat a könnyebb összehasonlíthatóság érdekében az 1 mosáshoz ajánlott adagra vetített egységárban tüntették fel, ami a kapszulák és lapok esetében 1 darabot jelent, a mosóporok és mosógélek esetében a gyártó által javasolt mennyiséget, a mosólabdákra és a mosótojásra vonatkozó adagár pedig a termék ára leosztva a mosások számával. A tesztelt termékek átlagos adagára 117 Ft, ám elég nagy a szórás. A legolcsóbb termékkel 50 Ft körüli, míg a legdrágábbal csaknem 210 Ft-ba kerül egy mosás.

A jelenlegi mezőny legolcsóbb termékei olyan sajátmárkás, utántöltő csomagolású mosógélek, melyek ráadásul hiteles ökocímkével is rendelkeznek. 47 Ft-ba kerül egy adag a Blink öko folyékony mosószerből, míg 51 Ft-ért moshatunk a Denkmit nature Pro Climate mosószerrel, amely egyébként a második helyen végzett a tesztben, tehát tisztítási hatékonyság és foszfortartalom szempontjából is nagyon előnyös választás lehet.

Hatékonyság tekintetében kiemelkedően teljesített a tesztgyőztes L’arbre Vert öko mosópor, mely hiteles Ecolabel címkével is rendelkezik, ráadásul kartondobozban vásárolhatjuk meg, valamint foszfortartalma is minimális. Három különböző folt esetében is a legjobb eredményt érte el ez a mosópor a mezőnyben: zsíros, kénes fekete és vér.

A dobogó alsó fokán álló Cleanne mosógélnek sajnos nincs hiteles ökocímkéje. Fehérítésben ez a termék érte el a mezőny legjobb eredményét. A környezetbarát összetételt csak a cég saját állításai támasztják alá, ám mindenképpen pozitív kezdeményezés, hogy a műanyag flakonokat visszaveszik és újratöltik, illetve csomagolásmentes boltokban is kaphatók a termékek.

A mosókapszulák között a legjobb eredményt a negyedik helyen végzett ecozone non-bio laundry kapszula érte el, amely szintén csak saját állítása szerint környezetbarát, de ezt sajnos nem támasztja alá hiteles ökocímke.

Foszfortartalom:

A foszfortartalmat szándékosan vették bele az eredmény számításába úgy, hogy jelentősen befolyásolja a végső pontszámot, a fent említett környezetre gyakorolt befolyása miatt. A végső pontszám úgy alakult ki, hogy a különböző foltok eltávolításának hatékonyságára kapott pontszámokat összeadták, majd ebből az értékből levonták a mért foszfortartalom 1000-szeresét. Végül a legnagyobb pontszám kapott 100 %-ot, a többit pedig ehhez viszonyítottuk. Érdemes tehát megnézni, hogy a táblázat alsó felében találhatók azok a mosószerek, melyeknek magasabb a foszfortartalma. Így került utolsó helyre az Ariel All in 1 mosókapszulája, amely pedig a mezőny legjobbjának bizonyult a vörösborfolt eltávolításában. És sajnos erre a sorsa jutott az egyébként EU Ecolabel címkés kleany mosópor is. Itt említenénk meg, hogy egyetlen termék mért foszfortartalma sem haladta meg az EU-s határértéket.

A mosókapszulák, mosódiós labdák, mosólapok és a mosótojás megadják azt a kényelmet az elfoglalt háziasszonyoknak, hogy nem kell kimérni a mosószert, csak egy mozdulattal bedobni a ruhák közé. Ezen felül, mivel tipikusan koncentrátumok és kisebb helyet foglalnak el, mint a mosóporok dobozai és a mosógélek flakonjai, a szállításuk ökológiai lábnyoma kisebb lehet. A részletes eredményeket itt tudja megnézni.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához