Ezeket látta már?

SZERVDONÁCIÓS ÉS TRANSZPLANTÁCIÓS VILÁGNAP

Le a kalappal: nagyot futottak együtt az orvosok és a szervtranszpaltáltak

Szervátültetés, Magyar Szervátültetettek Szövetsége, milliólépés, milliolepes.hu, Millió lépést az életért, futás

Idén egybeesett a Spar Budapest Maraton és a szervátültetés világnapja, ezért szervátültetettek és orvosaik együtt futottak a versenyen. Volt egy olyan csapat, amelynek mind a 4 tagja szívátültetettként él.

Harmincan indultak a négyszer 2 kilométeres váltóversenyen

Egyrészt az egészséges életmódra, a mozgás fontosságára akarták felhívni a figyelmet, másrészt a szervátültetettek egyúttal így fejezték ki hálájukat az ismeretlen donoroknak, akiknek az életüket köszönhetik.

Szombaton és vasárnap összesen 15 féle távon

Az első napon szombaton 9 órakor kezdődött a 10 kilométeres verseny, majd következett az 5 km-es Riska minimaraton, a Spar 10+5 km futás, aztán a 4x2 km-es Hervis-váltó, délután pedig a Fodisz esélyegyenlőségi futam, a Nestlé családi futás (1 km), a Flora maratonka (2,3 km), a gyaloglás, valamint a 14+5 és a 14+10 km.

Vasárnap 9 szintén órakor vágnak neki a futók a klasszikus 42,5 kilométeres távnak, melynek útvonala a Duna két partján halad végig. A maratont párban és váltóban is lehet teljesíteni. Ezen a napon kerül sor a 30 km-es futásra, aztán a 14, a 14+5 és a 14+10 km-es távra.

A rajt és a cél ezúttal is az ELTE lágymányosi campusánál lesz.

Az eseményen 13 ezer banánnal, 80 ezer liter vízzel, 20 ezer darab csokoládéval és 280 kg szőlőcukorral frissítik a futókat.

Legyen ön is a mozgás nagykövete

Tegye meg az első lépést: a Millió lépést az életért – Szív útja kihíváshoz bármikor csatlakozhat. Ha fontos az egészsége és szeret mozogni, most mindezt csapatban vagy egyénileg is megteheti. Töltse le az applikációt, csatlakozzon és még nyerhet is!

Tudjon meg többet a programról a Millió Lépés weboldalán:

10 hét alatt bemutatják önnek a szív és érrendszer működését, betegségeinek megelőzését, a szívátültetés történetét, miközben virtuálisan bejárhatja a teljes Kéktúra-útvonalat, sőt a végén bármelyik szakaszt vagy akár az egész versenyt is megnyerheti. Ráadásul hetente többszázezer forint értékben nyerhet egészségügyi szűrővizsgálat csomagot, így, amellett, hogy fittebb lesz, értékes nyereményekkel is gazdagodhat. A Magyar Szervátültetettek Szövetsége ingyenes programját a Magyar Kardiológusok és a Magyar Hypertonia Társaság támogatja.

Az applikációban több mint 60-féle mozgásformát rögzíthet, amelyeket az app. automatikusan lépésekké alakít. Töltse le, ugorjon bele a sportcipődbe, és START!

Ugorj bele a cipődbe! Ezzel a felhívással indult útjára a Millió lépés az életért program. Ugorj bele a cipődbe! Ezzel a felhívással indult útjára a Millió lépés az életért program. Forrás: MSZSZ
Startrakészen a csapat a 2022-es Spar Maratonon, Budapesten. Startrakészen a csapat a 2022-es Spar Maratonon, Budapesten. Forrás: MSZSZ
2022 Donációs Világnap Spar Budapest Maraton Fesztivál 2022 Donációs Világnap Spar Budapest Maraton Fesztivál Forrás: MSZSZ
Nincsen olyan betegségtípus, amelyen a rendszeres mozgás ne segítene. Nincsen olyan betegségtípus, amelyen a rendszeres mozgás ne segítene. Forrás: MSZSZ
 Rengetegen szednek az őszi-téli időszakban vitaminokat, de a mozgásról sokan elfelejtkeznek. Pedig rendszeresen mozogni kellene. Rengetegen szednek az őszi-téli időszakban vitaminokat, de a mozgásról sokan elfelejtkeznek. Pedig rendszeresen mozogni kellene. Forrás: MSZSZ
A WHO szerint heti háromszor 50 perc már nagyban segíti a szív-és érrendszer működését. A WHO szerint heti háromszor 50 perc már nagyban segíti a szív-és érrendszer működését. Forrás: MSZSZ
A rendszeresen sportolók között kevesebb a cukorbeteg, sőt egy friss kutatás szerint az aktív életmód csökkenti az Alzheimer-kór kialakulását, súlyosságát. A rendszeresen sportolók között kevesebb a cukorbeteg, sőt egy friss kutatás szerint az aktív életmód csökkenti az Alzheimer-kór kialakulását, súlyosságát. Forrás: MSZSZ
Sokan azt hiszik, hogy a mozgás egyenlő a futással, pedig nem. Nagyon jó, ha valaki eljár úszni, felül a szobabiciklire, gyalog megy a boltba vagy csak egyszerűen nem vár a liftre, és lépcsőn megy fel a harmadikra. Nem kell feltétlenül elmenni az edzőterembe. Sokan azt hiszik, hogy a mozgás egyenlő a futással, pedig nem. Nagyon jó, ha valaki eljár úszni, felül a szobabiciklire, gyalog megy a boltba vagy csak egyszerűen nem vár a liftre, és lépcsőn megy fel a harmadikra. Nem kell feltétlenül elmenni az edzőterembe. Forrás: MSZSZ
Nemcsak a futás az egyetlen módszer a több mozgásra: a tavalyi Millió Lépés az életért kihíváson annyi lépést teljesítettek a résztvevők, mintha összesen 10-szer megkerültük volna gyalog a Földet. Nemcsak a futás az egyetlen módszer a több mozgásra: a tavalyi Millió Lépés az életért kihíváson annyi lépést teljesítettek a résztvevők, mintha összesen 10-szer megkerültük volna gyalog a Földet. Forrás: MSZSZ

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához