Ezeket látta már?

Úgy tudja, napi 10 ezer lépés kell az egészségért? Kiderült, jóval kevesebb is elég!

séta, sport, mozgás, lépésszám

A köznyelvben elterjedt 10000 lépésnek nincsen semmilyen tudományos alapja.

A hagyományos bölcsesség szerint a hosszú és egészséges élethez vezető út 10 000 lépéssel kezdődik, amit minden nap érdemes megtenni. Négy kontinens több tízezer emberének adatait elemezve egy kutatócsoport most azt állítja, hogy az optimális szám valószínűleg közelebb van a napi 6000 lépéshez - írja sciencealert.com.

A 10000 lépés marketingje

Az evolúció úgy alakította ki az embert, hogy nagy távolságokat tudjon gyalogolni. Ez többek között azt jelenti, hogy a sétálás, túrázás kedvező hatással van az anyagcserére, a szív- és érrendszer működésére, a csontokra, izmokra, de még a mentális egészségre is. Ha valaki egy sűrű nap bármilyen hosszú sétát beleiktat a napirendjébe, már sokat tett az egészségéért.

Ezt sokszor könnyebb mondani, megtenni, ezért a technológiai cégek olyan kis eszközöket találtak ki, amelyek segítenek nyomon követni a naponta megtett lépések számát. 50 évvel ezelőtt a japán Yamasa Clock and Instrument Company az 1964-es tokiói olimpiai játékok által hagyott hírverésből próbált hasznot húzni, és egy "Manpo-kei" nevű lépésszámlálót gyártott, ami lefordítva 10 000 lépést jelent.

Miért pont 10 000? A válasz nagyon egyszerű. Ez egy szép, kerek szám, amely elég megerőltetőnek hangzik ahhoz, hogy cél legyen, de egy kis odafigyeléssel bárki tudja teljesíteni. Viszont tudományos alapja nincsen.

A lépésszám hatása az egészségre

2021-ben Amanda Paluch epidemiológus és csapata egy több mint 2000, az Egyesült Államokban élő középkorú személy adatait vizsgálták meg. Megállapították, hogy a napi legalább 7000 lépés megtétele 50-70 százalékkal csökkenti az idő előtti halálozás esélyét. Viszont arra nem kaptak választ, hogy szükség van-e ennél több lépésre vagy hasznos-e a gyorsabb tempó, ezért tovább vizsgálódtak.

A kutatók mostani tanulmányukban 47 471 felnőtt egészségéről és lépésszámáról gyűjtöttek információkat Ázsiából, Ausztráliából, Európából és Észak-Amerikából. Megállapították, hogy a felnőttek azon 25 százalékának, akik naponta a legtöbb lépést teljesítették, 40-53 százalékkal kisebb volt az esélye az idő előtti elhalálozásra, mint a lépések számát tekintve az alsó 25 százalékba tartozóknak.

A 60 éves és idősebb felnőttek esetében napi 6000-8000 lépésnél csökkent legjobban a korai halálozás valószínűsége. A tanulmány megállapította, hogy a fiatalabbaknak is jót tenne, ha egy kicsit többet sétálnának, de nem volt bizonyíték arra, hogy feltétlenül tovább élnének, ha napi 8000-10 000 lépésnél többet sétálnának.

A mennyiség fontos

Ami a lépések arányát illeti, a tudóscsapat úgy találta, hogy a mennyiség az, ami igazán számít. "A legfontosabb tanulság, hogy sok bizonyíték utal arra, hogy a kicsit is több mozgás előnyös, különösen azok számára, akik nagyon keveset mozognak" - mondja Paluch, majd hozzátette, hogy más mozgásforma is jót tesz az egészségnek.

Hamar kifullad mozgás közben? Ez a betegség okozhatja - olvasson tovább!

Napi fél óra intenzív mozgás is hozzájárul az egészség megőrzéséhez, de ha másra nincsen is idő, érdemes legalább 6000-8000 lépést megtenni.

Forrás: sciencealert.com
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához