Ezeket látta már?

A szója koleszterincsökkentő hatásáról

2012.03.01. Módosítva: 2015.11.04.

Az eddigi kutatások azt mutatták, hogy a szója csak azon emberek koleszterinszintjét csökkenti, akik szervezete képes azt az ösztrogénhez hasonló equol nevű összetevővé átalakítani. Kanadai szakemberek szerint egy azonban egy ennél jóval szélesebb kör is élvezheti a jótékony hatásait.

A szójába gazdag étrend a jelek szerint igen sok ember szervezetében csökkenti az úgynevezett "rossz koleszterin", az LDL szintjét. Cyrill Kendall, a Torontói Egyetem táplálkozástudományi kutatója kollégáival három tanulmányt vetett össze a témában. Ezekben összesen 85 ember vett részt, akik négy héten keresztül napi 30-50 gramm szóját fogyasztottak például tofuburger vagy szója hot-dog formájában.

A szója koleszterincsökkentő hatásáról

A kísérlet előtt az összes résztvevő LDL-szintje magasabb volt az ajánlottnál, míg a "jó koleszterinnek" nevezett HDL-szintjük alacsony volt. A szójafogyasztási időszak befejeztével az equol-termelők HDL-szintje ugyanannyi maradt, míg a többieké csökkent. Az LDL-szint mindkét csoport esetében esett. Mindez valószínűleg annak is köszönhető, hogy mindhárom vizsgált tanulmány esetében a súlyukból is veszítettek a résztvevők. Az erről szóló cikk az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban olvasható.

Az Amerikai Szívgyógyász Szövetség (AHA) szerint már egészen kis mennyiségű szója fogyasztásával el lehet érni a kívánt eredményt. A bostoni Tuft Egyetem kutatója, Alice Lichtenstein szerint ez azért is örvendetes, mert nem várható, hogy aki eddig más étkezési szokásokkal rendelkezett, hirtelen nagy szójafogyasztóvá váljék. A szakértő – aki maga nem vett részt a kutatásban – úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy elég, ha csak az egészségtelen élelmiszereket helyettesítjük olykor szójával.

Mindezt Kendall így fogalmazta meg: "Cseréljük le a hamburgert szójaburgerre." Azt ugyanakkor hozzátette, hogy a szója csak egy része az egészséges táplálkozásnak.

Forrás: Medipress