Kezdődik a síszezon a Bükkben: szombaton Bánkúton beindítják az első felvonót.
Nemcsak a felnőttek, de már az egyetemisták sem mozognak eleget Magyarországon! Ez egyik alapvető következtetése annak a felmérésnek, amelyet a Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) végeztetett el május-június folyamán, közel háromszáz győri és veszprémi egyetemista egészségi állapotát vizsgálva.
Péntek délután nyitott ki a budapesti Városligeti Műjégpálya. A nyitás napján kedvezményes, 900 forintos belépőért lehetett korcsolyázni...
Athénban, a 2004-es ötkarikás játékokon 28 doppingeset volt, négy éve, Pekingben 18, Londonban, az idei nyári olimpián pedig 14-en buktak meg tiltott szer használata miatt. Jelen adatok szerint - tehetjük hozzá, de erről majd később… A "pozitívumok" csökkenésének akár örülhetnénk is, ámde részsiker ez, már csak azért is, mert a brit fővárosban zajló világesemény előtt legalább is tömeges rajtavesztéssel, a fülön csípések sokaságával riogattak az illetékesek. Ehhez képest a "13 plusz egy" gyenge találati aránynak mondható.
Ismét van miért leülni és megnézni a válogatottunk meccseit! A hosszú-hosszú évek rosszabbnál rosszabb nemzetközi szerepléseinek talán már vége és már ha picivel is, de esélyesebbek vagyunk a nagyobb tornák elérésére. Emellett a válogatott nem csak eredményes, de szerethető is.
Nem szándékosan doppingolt Fazekas Róbert, ezért a másodfokú doppingbizottság nyolcról hat évre csökkentette az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes diszkoszvető büntetését.
Rövid ajánló a hétvégi hazai sporteseményekről.
Az elmúlt 5 Bundesliga-forduló alapján elmondható, hogy a Hannover 96 középpályása, Huszti Szabolcs a jelenleg legjobb formában játszó magyar légiós. Huszti szebbnél szebb gólokkal örvendezteti a hannoveri publikumot, ráadásul gólpasszai számában is kiemelkedő teljesítményt nyújt. Természetesen a külföldi portálok és játékosok is elismerően nyilatkoznak a mi Husztink játékáról…