Sharon Gavin korábban egész nap talpon volt, most pedig egy irodában ül. A változást eléggé megsínylette. 12 évnyi nővérkedés után állást váltott, és most egy képernyő elé görnyedve tölti napjait. Nyaka, háta és a bal válla fáj.
Mi várható, hová menjünk?
A budapesti Kopaszi-gát lesz szombaton a magyarországi helyszíne annak az Európa 21 országát és 60 városát érintő flashmob-akciónak, amely során egyazon időben ugyanolyan koreográfiával előadott tánccal népszerűsítik a szeptember 29-én kezdődő Move Weeket, azaz a Mozgás hetét.
A rendszeres mozgás számtalan pozitív hatással bír, hiszen amellett, hogy jó közérzetet és alvást biztosít, normalizálja a vérnyomást, a vércukor értékét, valamint segít megszabadulni a felesleges kilóktól. Bár mindenkinél előfordulhatnak rosszabb, kevésbé eredményes periódusok, ám ha az állóképesség hosszú időn keresztül sem normalizálódik, akkor érdemes utánajárni a problémának. Dr. Szélessy Zsuzsanna főorvosnő, a Trombózisközpont hematológusa szerint ugyanis a probléma hátterében könnyen vashiányos vérszegénység állhat.
Az európai rendezvénysorozat részeként, a tavalyi sikeren felbuzdulva idén is megrendezik a Magyar Úszás napját, 2014. június 21-én. A balatonfüredi szabadtéri helyszín mellett a Budapesten maradóknak sem kell lemondani a részvételről, ugyanis többek között az egyik legnépszerűbb fitness és wellness klub, a Life1 Corvin Wellness is részt vesz az eseményen.
Egy éjszakára a buli fővárosa helyett a mozgás fővárosává alakul Budapest - hangsúlyozta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár az első alkalommal megrendezendő mozgás éjszakája program sajtótájékoztatóján Budapesten.
További kis előrelépéseket mutat Michael Schumacher állapota. A felgyógyulását azonban változatlanul nem lehet megjósolni - mondta el egy vasárnap éjjeli tévéadásban Sabine Kehm, a 15 hete súlyos síbalesetet szenvedett Forma-1-es világbajnok menedzsere.
Szombaton rendezik meg az ország egyik legnépszerűbb gyalogtúráját, a Tatabányáról induló és oda érkező Gerecse 50-et. A túrázók reggel hat órától rajtolhatnak a Jubileum parkból.