Ezeket látta már?

Ilyen vizsgálatot indít Curtis anyja ügyében az NNGYK

Curtis édesanyja, hazaszállítás NNGYK

Curtis édesanyja hazaszállításának ügyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz bejelentés nem érkezett, azonban hatósági jogkörénél fogva azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Másodszori hívásra, több mint három órát kellett várni az ismert rappernek, Curisnek (Széki Tibor), hogy kiérkezzen édesanyjához a mentő. Azért kellett mentőt hívni az idős asszonyhoz, mert nagyon magas vércukorszintet mértek, zavart volt, és idegfájdalmat érzett a lábaiban. Ezt Facebook-oldalán osztotta meg a rapper. Az eset szombaton történt.

A 70 éves asszonyt a Semmelweis Egyetem Sürgősségi Betegellátó Osztályra szállították, a mentősök felírták a rapper telefonszámát.

„Az este folyamán először 21:21 kor érdeklődtünk Anyukánk hogylétéről akkor azt a tájékoztatást kaptuk, hogy infúziót kap mert kiszáradt és hívnak bennünket ha többet tudnak, de valószínű hazaengedik és mehetek érte, majd letettem és vártunk. Egy óra múlva 22:24 kor ismét telefonáltam akkor a hölgy, akivel először beszéltem azt mondta, hogy a leadott számon az orvos hívni fog mikor mehetünk” – írja Curtis a Facebook oldalán.

A rapper állítása szerint ez az értesítés azonban nem történt meg és az édesanyját egy betegszállító cég vitte haza reggel 7-kor. Mivel nem volt nála lakáskulcs és senki sem tartózkodott otthon, a folyosón hagyták köntösben, mezítláb a lakása előtt felügyelet nélkül.

A történtek miatt az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) vizsgálatot indított. A betegszállító cég pedig elbocsájtotta azt az alkalmazottját, aki hazavitte Curtis édesanyját.

Curtis édesanyja azóta újból kórházba került, mivel vasárnap reggel eszméletlenül találtak rá.

Az eset után a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ oldalán megjelent közleményben ezt írják:

„A közösségi médiában megjelent előadóművész édesanyjának egészségügyi ellátásával és otthonába történő szállításával kapcsolatban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz bejelentés nem érkezett, azonban hatósági jogkörénél fogva azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben. Ennek keretében soron kívüli hatósági ellenőrzést folytat le az NNGYK a betegszállítást és az egészségügyi ellátást végző szolgáltató, valamint az Országos Mentőszolgálat vonatkozásában is. Amennyiben szakmai szabályszegés vagy mulasztás kerül megállapításra, akkor az NNGYK megteszi a szükséges intézkedéseket.”

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Szörnyű baleset: megfulladt egy óvodás Nagyváradon

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Forrás: NNGYK
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához