Ezeket látta már?

Infravörös fénnyel gyógyíthatnak rákos betegeket - a daganatos sejtek jelentős részét elpusztítja

infravörös fény daganat rák

A fény hatására a daganatos sejtek membránján sérülések keletkeznek, és az eddigi tapasztalatok szerint ez hatékonyabb lehet, mint bármelyik más eddig alkalmazott mechanikai kezelés.

Rice Egyetem, a Texasi A&M Egyetem és a Texasi Egyetem tudósai infravörös fény segítségével stimulálták a daganatok megfestéséhez használt molekulákat, aminek hatására azok szinkronban kezdenek el rezegni, ezáltal pedig sérült a daganatos sejtek membránja. James Tour, a Rice Egyetem kutatója szerint az eljárás hatékonyabb lehet, mint bármilyen hasonló mechanikai beavatkozás, amit eddig használtak a rákos sejtek elpusztítására.

A Nature Chemistry című tudományos lapban közölt publikációról a Science Alert számolt be, amit a HVG. szemlézett. Tour szerint az eljárás egymilliószor gyorsabb mechanikai mozgást hoz létre, mint az eddig használt Feringa-motor, ráadásul ehhez nem kell a fény látható tartományát használni, így sokkal mélyebbre lehet hatolni a szervezetben. Ez azért lényeges, mert ezáltal lehetőség nyílhat a műtét nélküli csontvelődaganatok kezelésére is.

A kutatók egyelőre laboratóriumi körülmények között, tenyésztett rákos sejteken kísérleteztek, de az eredmények bíztatók: a rákos sejtek 99 százaléka megsemmisült. Egérkísérleteket is végeztek, 50 százalékos eredménnyel. Amennyiben tovább lépnek a humán kísérletekre, nagy eséllyel más vizsgálatokkal együtt vetik majd be a betegeken.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mellrák vakcina - így bizonyít az egyik legagresszívabb emlőrák típussal szemben

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

emlődaganat

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához