Jeff Bridges megküzdött a rákkal: "A halál kapujából tértem vissza"

Jeff Bridges, limfóma, rák, daganatos betegség, koronavírus, kemoterápia,

A színész 2020 októberében jelentette be közösségi oldalán, hogy limfómát állapítottak meg nála.

Jeff Bridges még 2020-ban jelentette be, hogy daganatos megbetegedést, limfómát, azaz nyirokrákot diagnosztizáltak nála, így kemoterápiás kezelésen kellett átesnie, ám ez idő alatt a koronavírust is elkapta.

A limfóma a nyirokrendszer sejtjeit, vagy más néven limfocitákat érintő betegség. Ez esetben a limfociták rákos sejtekként kezdenek viselkedni, ellenőrizetlenül növekednek és osztódnak, illetve nem pusztulnak el kellő mértékben. A betegségnek két fő fajtája van, a Hodgkin-kór és a non-Hodgkin limfóma.

A színész többször is beszámolt aktuális állapotáról közösségi oldalán keresztül, legutóbb pedig különösen jó hírekkel szolgált, a daganata üveggolyó méretűre csökkent, és a betegsége közben elkapott koronavírus is már csupán a múlt. A rákkal megküzdött színész sokat köszönhet az orvosainak és a családjának.

“A kemoterápia teljesen legyengíti az ember immunrendszerét, így amikor elkaptam a koronavírust, nem volt mivel küzdenem ellen, a halál kapujából tértem vissza” – nyilatkozta A nagy Lebowski sztárja az E! Newsnak.

A színész nem hitte, hogy legyőzheti a betegséget, azonban négy hónapnyi kórházi kezelés után javulni kezdett az állapota.

“Emlékszem, ahogy az orvosok azt mondták, hogy küzdenem kell, én pedig már magamban rég feladtam, de a nagyszerű orvosi csapat és a szeretteim visszahoztak az életbe.”

Jeff azóta a filmvászonra is visszatért, júniusban debütált a The Old Man című sorozata, melyről akkor így nyilatkozott:

“Olyan volt, akár egy bizarr álom. Három éve kezdtük el a forgatást, aztán tartottunk 2 év szünetet és most megint itt vagyunk. Tényleg olyan, mint egy hosszú hétvége, ami alatt volt ez a fura álmom” – nyilatkozta a sztár.

A hétszer is Oscar-díjra jelölt filmsztár 2010-ben az Őrült szív című filmben nyújtott alakításáért kapta meg az amerikai filmakadémia díját. A hatvanas évektől filmező színész egyebek mellett az Azok a csodálatos Baker fiúk, a Csillagember, A félszemű és A préri urai című filmjeivel is sikert aratott.

Legutóbb 2018-ban a Húzós éjszaka az El Royale-ban című thrillerben láthatta a közönség a moziban.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: híradó.hu