Ezeket látta már?

Csaknem tragédiába torkollott az édesanya kedves meglepetése, aki kitakarította gyereke lakását

tragédia takarítás klórgáz mérgezés országos mentőszolgálat

Takarítás közben lett rosszul az asszony, akire a veje talált rá, összeesve a fürdőszobában.

AZ Országos Mentőszolgálat egy tanulságos történetet osztott meg.

Újdonsült férjével, első önálló albérletbe költöző lányának szeretett volna segíteni az a 60 év körüli nő, akihez hét elején kérték a mentők gyors segítségét Budapesten.

Az asszony azzal gondolta meglepni a mit sem sejtő párt, hogy míg azok dolgoznak, ő titokban felmegy hozzájuk és kitakarítja a lakásukat. A meglepetés sikerült is, hiszen az elsőként hazaérkező férj nagyon megörült a váratlan rendnek.

Azt gondolta, élete párjának szabadult fel egy kis ideje a takarításra, így gyanútlanul üldögélt egy kicsit a nappaliban, majd kényelmesen átöltözött a hálószobában. Nyomkodta kicsit a telefonját és amikor ivott egy pohár üdítőt, a konyhába is benézett. A fürdőszobába azonban csak kb. 20 perc elteltével kukkantott be, pedig érdemes lett volna ott kezdenie. Anyósa ugyanis magatehetetlenül feküdt a zuhanykabinban. Miután a férfi talán erre a látványra számított legkevésbé, komoly pánikba esett.

Először azt hitte, hogy a nő már nem is él, ám mikor mentésirányító bajtársnőnk megnyugtató segítségével sikerült megvizsgálnia, kiderült, hogy a beteg lélegzik. A mentőegység perceken belül helyszínre ért és szinte azonnal ki is derült, hogy mi okozta a bajt.

A jó szándékú asszony nagy mennyiségű lefolyótisztító savat öntött a csőbe, majd hipóval is alaposan kitisztította a zuhanytálcát. Ettől klórgáz keletkezett és mikor belülről is szerette volna letörölni a zuhanykabint, a szűk térben belélegezte a mérgező gázt, és ettől esett össze.

Az asszonyt végül emelt szintű légút biztosítást követően szállíthatták stabil állapotban kórházba a mentők.

Mit kell tudni a klórgáz mérgezésről?

A klórgáz mérgezés súlyos egészségügyi állapot, amely belélegzése vagy érintése esetén azonnali orvosi beavatkozást igényel. A klórgáz mérgezés tünetei a következők lehetnek:

Súlyos mérgezés esetén a következő tünetek is előfordulhatnak:

  • tüdőödéma, amely súlyos légzési nehézséget okozhat
  • ájulás
  • hosszan tartó, fájdalmas légzés

A klórgáz mérgezés életveszélyes is lehet, ezért ha ilyen tünetek jelentkeznek, azonnal orvosi segítséget kell kérni. Az érintettet azonnal friss levegőre kell vinni, és kerülni kell a további expozíciót. Az orvosi ellátás során az elsődleges lépés a légutak biztosítása, valamint a szükséges gyógyszeres kezelés alkalmazása a légzőszervi tünetek enyhítésére és a tüdőödéma kezelésére.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

Forrás: Országos Mentőszolgálat
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához