Ezeket látta már?

Újpesti halálos baleset: megvan a helyszínt elhagyó sofőr

újpesti halálos baleset, elfogás, rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy véget ért a nyomozás a hétfő este, Újpesten történt tömeges baleset ügyében, amely egy ember életét követelte.

A közlekedésrendészeti főosztály, a bűnügyi bevetési osztály és a célkörözési osztály egységei Szigetszentmiklóson fogták el a vétkes sofőrt - áll a rövid közleményben, amely további részletes információkat és videós tájékoztatást ígér a későbbiekben.

A tragédia január 22-én, hétfő este, nem sokkal fél 8 után történt a Rózsa utca és a Deák Ferenc utca kereszteződésében. A fehér Mercedes okozta balesetben három ember megsérült, közülük egy férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik két sérültet a mentők kórházba vitték. A vétkes sofőr segítségnyújtás és adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről, anélkül, hogy meggyőződött volna a sérültek állapotáról.

A Blikk információi szerint a balesetet okozó vezető vérző fejjel menekült el a helyszínről, szemtanúk szerint kiabálva szállt ki a kocsiból, és ittasnak tűnt. Az ütközés halálos áldozatát, a roncsba szorult 45 éves apát a tűzoltók szabadították ki, de már nem lehetett rajta segíteni. A sokkos állapotban lévő lányát egy közeli bolt vásárlói húzták ki a kocsiból.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Füstmérgezést kapott kiscicát mentettek meg a váci mentősök

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Tünetkereső, tünetellenőrző alkalmazás Tünetkereső, tünetellenőrző alkalmazás Forrás: EgészségKalauz

Forrás: népszava
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához