100 milliós befektetést kapott a MEROVA Health – AI-alapú applikációval segítenék a cukorbetegség megelőzését. Az AI-alapú Zia betegapplikáció és az Anton kliensmenedzsment rendszer kéz a kézben támogatja majd a betegek mindennapi életmódját és az orvosok utánkövetési munkáját
Ma még frontmentes, holnap is nyugodt idő várható Budapesten, de az élénk szél és a hűvös reggelek megviselhetik az érzékenyeket.
A magyar egészségügyi rendszer jövője új kereszteződéshez érkezett – ez derült ki a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) nagyszabású konferenciáján, ahol több mint 270 szakember – betegek képviselői, kutatók, iparági és kormányzati döntéshozók – vitatták meg az elmúlt évek legfontosabb változásait és az előttünk álló kihívásokat.
Alaposan lemaradtunk az OECD-országok átlagától. Például a vastagbélszűrés esetében a részvételi arány Magyarországon mindössze 3%, míg Svédországban 79%.
Sugárterápiát kap Joe Biden volt amerikai elnök daganatos betegségének kezelésére - közölte a politikus szóvivője.
A színésznő 79 éves volt.
Az NNGYK közlése szerint a szennyvízminták alapján a koronavírus-fertőzések számának további emelkedése várható a következő hetekben.
Javul a helyzet, de távol vagyunk az ideálistól – különleges humánmeteorológiai helyzet jön.