A lazac, pisztráng és más olajos halak fogyasztása jelentős mértékben javíthatja a memóriát. Egy új tanulmány szerint a halakban és a tengeri ételekben előforduló egyik zsírsav 15 százalékkal is fokozhatja a memória működését.
Ausztrál kutatók kiszámították, hogy akik enyhe agyi érbetegséggel (úgynevezett mini stroke-kal) kerülnek kórházba, azoknak 20 százalékkal csökken az esélyük arra, hogy túlélik a következő kilenc évet.
Egy nemzetközi tanulmány összefüggést tárt fel az egyik ipari oldószer és a Parkinson-kór között. A kutatók a betegség kockázatának hatszoros (!) növekedését mutatták ki azokban a személyekben, akik munkahelyükön triklór-etilént használnak.
Bizonyos dohányzásellenes reklámok nem hatékonyak az olyan fiatal felnőttekkel szemben, akik alapvetően szorongóak - derült ki a Georgia Egyetem új kutatásából.
Egy amerikai közlekedésbiztonsági alapítvány (www.aaafoundation.org) pénteken tette közzé felmérésének eredményét, amelyből kiderül, hogy bár a válaszadók 96 százaléka veszélyesnek, emiatt elfogadhatatlannak tartja az álmos vezetést, a gyakorlatban sokan nem eszerint járnak el.
Annak ellenére, hogy a világban látható dolgok egyszerre mindig csupán az egyik szemünkön keresztül jutnak el hozzánk, agyunk képes azonnal megalkotni egy koherens képet, ezért érezzük úgy, hogy mindkét szemünkkel látunk. Egy friss tanulmány szerint, amely a Psychological Science című szaklap következő számában lesz olvasható, az agy azzal is tisztában van, mikor melyik szemünk fogadja az információt, és így képes az adott szemet keményebb munkára fogni.
Október 22. a dadogás elfogadásának nemzetközi napja 1998 óta. A nap célja a dadogók társadalmi megítélésének javítása, a kapcsolatteremtés és erősítés a szakemberek és az érintettek között. A dadogók társadalmi elfogadottsága hozzásegíti az ebben a beszédzavarban szenvedőket saját maguk elfogadásához, ezáltal csökkentve dadogásukat. Az MTVA-Sajtóadatbank összeállítását olvashatják e témáról.
A csak képzeletben jelen lévő égett vagy rothadó szagok, esetleg libamáj illatának érzete ritkán ugyan, de része lehet a migrénes rohamot megelőző aurának - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.