Műtét utáni „feledékenység”, memóriazavar: állandó vagy ideiglenes? Ezt érdemes tudni a posztoperatív kognitív zavarokról

Az általános érzéstelenítés utáni zavartság, feledékenység, szétszórtság sokakat megijeszt – teljesen érthető módon, ugyanakkor fontos a jelenséget a helyén kezelni. Ezt kell tudni az agy átmeneti energiatakarékos üzemmódjáról.

Az altatásos műtétek után tapasztalt zavartság a legtöbb esetben átmeneti, de vannak helyzetek, amikor hosszabban is elhúzódhat, különösen idősebb, sérülékenyebb betegeknél. A szakirodalom ma már egységesebb nyelvet használ: a perioperatív (műtét körüli) kognitív változásokat „posztoperatív neurokognitív zavarok” (PND) gyűjtőnéven tárgyaljuk; ebbe tartozik a műtét utáni delírium (akut zavartság) és a posztoperatív kognitív diszfunkció (POCD), amely finomabb, de tartósabb figyelmi–memória- és végrehajtó működésbeli eltéréseket jelent.

Mit okozhat az altatás az agyban?

Az altatószerek kontrolláltan lelassítják az agyi hálózatok működését: kikapcsolják a tudatosságot, a fájdalomérzetet, elnyomják a reflexeket, ezért van szükség sokszor gépi lélegeztetésre és szoros monitorozásra. Az agyi elektromos aktivitás (EEG) eszközösen mérhető; bizonyos mintázatok – például a „burst–szuppresszió”, amikor az aktivitási „felvillanásokat” egy lecsendesült állapot váltja e – inkább sérülékenyebb, idősebb agynál jelennek meg, és összefüggést mutattak a műtét utáni delírium kockázatával. Fontos azonban: ez nem ok-okozat bizonyíték, és a klinikai hasznosítás módja még kutatás tárgya.

Delírium vs. „hosszabb lecsengés”: mi a különbség?

A delírium általában az első napokban jelentkezik: hullámzó éberség, figyelmetlenség, tájékozódási zavar jellemzi. Gyakori időseknél és nagy műtétek után, és rövid távon egyértelműen rontja a kimeneteleket (például növeli a szövődmények esélyét, vagy a kóházi tartózkodás elhúzódását). Egy 2025-ös, több mint 5,5 millió kórházi esetet elemző amerikai vizsgálat szerint a delírium 3–4-szeresre növelte a súlyos szövődmények esélyét.

A POCD ezzel szemben kevésbé látványos: a beteg „lassabbnak”, feledékenyebbnek érzi magát, nehezebben koncentrál. A jelenség legtöbbször hetek alatt enyhül, de időseknél tovább tarthat. A hosszú távú hatások kérdése összetett, mert nehéz szétválasztani a műtét, az altatás, az alapbetegségek és az öregedés hatását; az áttekintő munkák is óvatosságra intenek a messzemenő következtetésekkel.

Mekkora a kockázat – és kinél nagyobb?

A kockázatot több tényező együtt alakítja: az életkor, az erőnlét, az előzetes kognitív tartalék, a nagy és összetett beavatkozások (pl. szív- és mellkasi műtétek), az ismételt altatások, valamint perioperatív események (hypoxaemia, vérnyomásesés, gyógyszerhatások). Az erőnlét – melyet a járási sebesség, fizikai teljesítmény, tápláltsági és mentális állapot is kifejez – önálló, fontos előrejelző.

A delírium előfordulása nem egységes, de idős, nem szívműtéten átesett betegek körében 10% körüli incidenciát is találtak prospektív vizsgálatok; ennél magasabb arányok főként nagyobb terhelésű műtétekben jelennek meg.

Mi a helyzet a „tau” fehérjével és az altatógázokkal?

Állatkísérletekben a többszöri sevoflurán-expozíció a tau-fehérje kóros foszforilációjával és tanulási–memóriazavarral társult. Ez érdekes biológiai nyom, de nem bizonyítja, hogy emberekben ugyanez történik; az állatkísérleti eredmények közvetlen átültetése óvatosságot kíván.

Segít-e az „EEG-vezérelt” altatás?

Logikusnak tűnik, hogy ha elkerüljük a túl mély altatást és a burst–szuppressziót, kevesebb lesz a delírium. Randomizált vizsgálatok azonban vegyes képet adnak. Az ENGAGES-próba szerint az EEG-vezérelt érzéstelenítés nem csökkentette szignifikánsan a delíriumot az első 5 posztoperatív napon; más vizsgálatok a cél-BIS (az EEG-ből számolt index) különböző célértékei mellett sem adtak egyértelmű pozitív eredményt. A klinikai üzenet ma inkább az: az EEG/BIS lehet hasznos a túlságosan mély altatás és a szuppressziós mintázat elkerülésében, de önmagában nem „csodaszer”.

Hogyan ismerjük fel és kövessük a zavarokat?

A delírium nem mindig „kiabál”; enyhébb formái csendesebbek. Kórházi környezetben validált eszközök segítenek a felismerésben és a súlyosság mérésében – ilyen a CAM-ICU-7 skála, amelyet több vizsgálat is igazolt. A rendszeres szűrés és a korai beavatkozás (alvás, mobilizálás, fájdalom megfelelő kezelése, a felesleges antikolinerg és benzodiazepin terhelés csökkentése) nem gyógyszeres alappillérek.

Mit tehetünk a kockázat csökkentéséért?

A legjobb „terápia” a megelőzés és az előrelátás. A műtét előtti aneszteziológiai konzultáción érdemes minden gyógyszert és szerhasználati szokást megemlíteni (alkohol, altatók, nyugtatók), beszélni alvásról, hangulatról, hallás–látás segédeszközökről, fizikai állapotról. A prehabilitáció – könnyű tréning, tápláltsági állapot rendezése, vércukor- és vérnyomáskontroll – javítja a „kognitív tartalékot”. A műtét után a korai mobilizálás, a megfelelő fájdalomcsillapítás, a tájékozódást segítő környezet (óra, szemüveg, hallókészülék), a családdal való kapcsolattartás és az alvás védelme mind számít. Az altatás mélységének ésszerű korlátozása és a szuppresszív EEG-mintázatok kerülése racionális cél, de bizonyíték jelenleg nem támasztja alá, hogy önmagában a BIS-vezérelt stratégia mindenkinél megelőzi a delíriumot.

Mi az, ami még "normálisnak" számít?

Az altatás utáni kognitív változások megértéséhez érdemes elkülöníteni azt, ami „normális lecsengésnek” tekinthető attól, ami már kivizsgálást igényel.

• A legtöbb páciensnél az első 24–72 órában jelentkezik fáradékonyság, szórványos feledékenység, lassabb információfeldolgozás. Ezt gyakran felerősíti a műtét természetes stresszreakciója, a fájdalom, az altatószerek kiürülése, a kórházi környezet idegensége, az alváshiány és a kisebb folyadék- vagy elektrolit-eltérések.
• Ha azonban a zavartság hullámzó, tájékozódási nehézséggel, alvás–ébrenlét ciklus felborulásával, szokatlan gyanakvással vagy érzékcsalódásokkal társul, az már delíriumra utalhat, és korai jelzésre, célzott ellátásra van szükség.

A felépülést kézzelfoghatóan gyorsíthatja néhány egyszerű, de következetesen alkalmazott szokás

A kórházi napokban sokat számít a rendszeresség: a nappali órákban nyitott függöny, időjáráshoz igazodó séta a folyosón, rövid, vezetett légzőgyakorlatok, este pedig csendes, sötét környezet és képernyőmentes pihenés.

Az agy számára a ritmus biztonságot jelent. Érdemes ragaszkodni a megszokott szemüveghez vagy hallókészülékhez, mert a tompított érzékelés fokozza a bizonytalanságot és a kognitív terhelést.

A fájdalomcsillapítás legyen előre megtervezett és több pilléren álló: kisebb, rendszeres fájdalom pontossága többet segít a tiszta gondolkodásban, mint a ritka, „ütős” adagok ingadozó hatása. Gyakori tévedés, hogy „jobb kibírni”: a fel nem ismert vagy alulkezelt fájdalom a delírium egyik csendes hajtóereje.

Hazatérés után a rutin újraépítése a kognitív regeneráció egyik leghatékonyabb „gyógyszere”

A következő hetekben érdemes naplózni röviden a nap eseményeit, teendőit és a közérzet változásait. Nem kell irodalmi műnek lennie: pár sor arról, mit evett, mennyit sétált, milyen fájdalompontszámot érzett és hány órát aludt, máris visszajelzést ad a haladásról.

A strukturált teendőlista tehermentesíti a munkamemóriát, és segít elkerülni azt a frusztrációt, amikor „már megint elfelejtettem valamit”. A könnyű, fokozatosan növelt fizikai aktivitás – például napi két-három rövid séta – javítja az agyi vérellátást, stabilizálja a vérnyomást és az alvást, miközben csökkenti a gyulladásos mediátorok szintjét.

Létezik-e olyan célzott „agytréning”, ami valóban segít?

Sokakat érdekel a kérdés, ám a válasz árnyalt: a mindennapi, funkcionális kihívások – egyszerű főzés, recept követése, telefon vagy számítógép rutinfeladatainak kezelése, könnyű társasjáték – többet érnek, mint a kitalált, "mesterséges" feladatok. Ezek ugyanis több kognitív domént szólítanak meg egyszerre: figyelmet, tervezést, gátlást, emlékezetet.

Ha úgy érzi, elakad, érdemes logopédus vagy neuropszichológus által vezetett, rövid, célzott gyakorlatokat kérni; a néhány hetes, otthon is folytatható programok a mindennapi teljesítményre transzferálhatók a legjobban.

A gyógyszerek szerepét sokszor túlértékeljük

Nincs olyan tabletta, amely „kipucolja” az altatást az agyból vagy varázsütésre visszaadja a koncentrációt. Ugyanakkor van, amit érdemes átgondolni: a feleslegesen antikolinerg hatású készítmények (például egyes hányinger-ellenes szerek, régebbi típusú antidepresszánsok, kombinált megfázás elleni gyógyszerek) összezavarhatják az idősebb agyat.

A műtét utáni hetekben a háziorvosával együttműködve áttekinthető a gyógyszerlista: mi maradjon, mit lehet ideiglenesen mérsékelni, és hol van helye a „kevesebb több” elvnek. A vitaminokkal kapcsolatban óvatosan fogalmazok: a jó táplálkozás és a megfelelő fehérjebevitel többet segít, mint a kapszulák többsége. D-vitamin-, B12- vagy vashiány gyanúja esetén célzott laborvizsgálat alapján érdemes pótolni – találgatás helyett mért adatokra támaszkodva.

Külön figyelmet érdemel néhány helyzet, amikor a kockázat eleve magasabb

Az alvási apnoé – akár diagnosztizált, akár csak gyanított – jelentősen rontja az agy oxigénellátásának tartalékait. Ha horkol, reggel fejfájással ébred, napközben elálmosodik, vagy korábban CPAP-ot javasoltak, ne halogassa a témát: jelezze a műtétet tervező csapatnak és vigye magával az eszközt a kórházba.

A cukoranyagcsere-zavarok és a nagy ingadozások szintén kedvezőtlenek az agy számára; a cél nem a „tökéletes” vércukor, hanem a stabil, szélsőségektől mentes tartomány. A látás- és halláshibák korrekciója meglepően sokat számít: az érzékszervi inputok helyreállítása csökkenti a félreértelmezés és a téves következtetések esélyét.

Nem csak az életkor, a „kognitív tartalék” is kulcsszó. Ha valaki korábban aktív szellemi életet élt, sok társas kapcsolattal és rendszeres mozgással, gyakran gyorsabban rendeződik. Ez jó hír, mert azt jelzi: a felkészülés hetei nem elvesztegetett idő. A „prehabilitáció” fogalma mindezt összefogja: könnyű erősítő és egyensúlyfejlesztő gyakorlatok, légzőtréning, fehérjedús, rostban gazdag étrend, folyadékpótlás, dohányzás átmeneti felfüggesztése. Néhány hét következetes munka érezhetően csökkentheti a posztoperatív kognitív tünetek tartósságát.

Gyakorlati kérdésekben is jó, ha előre tervez

Hazatérés után az első két hét legyen „puffer”: kevesebb új inger, kevesebb nagy döntés, rövidebb, gyakori pihenők. Ha autót vezet, várjon, amíg a kezelőorvos zöld jelzést ad; nem csak a reakcióidő, a megosztott figyelem is sérülhet átmenetileg.

Munkahelyre fokozatosan térjen vissza: először rövidebb napokkal, alacsonyabb kognitív terheléssel, majd heti ritmusba rendezve az elvárásokat. Otthon jól szolgálnak a „kognitív kapaszkodók”: nagy falinaptár, látható helyen tartott gyógyszeradagoló, előre beállított ébresztések és emlékeztetők. Ezek mind hidak lehetnek a teljes regeneráció felé.

Mikor kérjen sürgősen segítséget?

Ha a zavartság nem enyhül, hanem fokozódik; ha elesés, újonnan jelentkező beszéd- vagy látászavar, féloldali gyengeség, súlyos fejfájás vagy láz társul a tünetekhez; ha a családtagok szerint „mintha nem ön lenne” és ez nem magyarázható fáradtsággal. Ezekben az esetekben a delírium hátterében állhat korrigálható ok – fertőzés, vizeletretenció, dehidráció, gyógyszer-mellékhatás –, és minél hamarabb rendezik, annál gyorsabban tisztul a tudat.

Végül fontos kimondani: a posztoperatív kognitív változások nem „gyengeséget” jelentenek, és nem az intelligencia tükrei. Inkább úgy tekintsünk rájuk, mint az agy átmeneti energiatakarékos üzemmódjára, amelyet a szervezet a gyógyulás szolgálatába állít. Ha türelmesen tervez, kíméletesen emeli a terhelést, óvja az alvását, rendben tartja a folyadék- és fehérjebevitelt, és jelzi az aggasztó jeleket, a legnagyobb eséllyel tér vissza a műtét előtti kognitív szintjéhez – sőt, a tudatosabb napirend és a megtartott jó szokások révén akár jobb közérzettel is folytathatja a mindennapokat.

A lényeg összegezve

A műtét utáni „szellemi lelassulás” a legtöbb esetben enyhe és átmeneti. Ha azonban napok múltán is szokatlan zavartságot, alvászavart, emlékezeti nehézséget tapasztal, érdemes jeleznie a kezelőorvosnak. A kutatás intenzíven halad: nagy kohorszok és modern képalkotó–EEG elemzések próbálják tisztázni, hogyan különíthető el az altatás és a műtét hatása az öregedéstől és az alapbetegségektől – és hogyan segíthetünk a legjobban azoknak, akik érintettek.

Kapcsolódó cikk

Mit lát az idegsebész a koponyában? Így zajlik az agydaganat vagy a vérrög eltávolítása

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!