Orvosi gyógymódok
Betegségek és diéták: vérképzőrendszeri és onkológiai betegségek
Diétás sorozatunk új cikke e két igen nehéz kérdést próbálja körüljárni, van-e és lehet-e a hematológiai és onkológiai betegek számára valamilyen speciális étrendeket előírni, amellyel táplálkozásuk – és egyben életminőségük is javítható.
Finanszírozhatóvá válik a Dévény-módszer!
A jövőben finanszírozná az egészségbiztosító a Dévény Anna gyógytornász által kidolgozott és évek óta sikeresen alkalmazott gimnasztika módszert - derül ki a kormány honlapján olvasható rendelettervezetből.
20 év alatt közel háromszorosára nőtt a lisztérzékeny gyerekek száma
Az Archives of Disease in Childhood folyóiratban megjelent adatok alapján, az Egyesült Királyságban élő gyermekek 1 százaléka érintett lehet. A kutatás szerint a betegszám emelkedése elsősorban lányoknál, a 2 év feletti gyermekek körében jelentős.
Nyiroködéma gyógytorna gyakorlatai karon, lábon
A nyirokrendszer egyik sajátossága, hogy nincs úgynevezett keringető rendszere, mint a vér esetében a szív, a nyirokfolyadék a szövet közti térben így felszaporodhat, ha a nyirokcsomókat, az izmokat, vagy a szöveteket valamilyen káros hatás éri.
Harcoljon a téli megfázás ellen a természet erejével
A téli időszak a legtöbb ember életében megfázásokkal, influenzával teli. Ennek megelőzése céljából kiemelt jelentőséggel bír az immunrendszer megfelelő megerősítése. Mivel a természetes módszerek az utóbbi időkben előtérbe kerültek, megkérdeztük dr. Csókáné Török Orsolyát, a Budai Endokrinközpont fitoterapeutáját, mit ajánl erre a célra.
Gyógytorna-videók 1.: A nyak-, váll-, és vállöv gyógytornája
Az elmúlt években gyógytornászi munkám során egyre inkább azt tapasztaltam, milyen nagy jelentősége van a nyak-, és vállöv (váll és lapocka) beszűküléseinek, az izomegyensúly felborulásának. A meglehetősen kellemetlen problémák miatt természetesen ezek kezelése is nagy hangsúlyt kell hogy kapjon!
A diabétesz étrendről - másképpen
Sokszor és sok helyen olvashattuk már mindazokat az információkat, melyek ahhoz szükségesek, hogy egy cukorbeteg eligazodjon a hétköznapok bevásárlópolcain: tilos a cukrozott termék, inkább a zöldségféléket, a teljes kiőrlésűeket kell előnyben részesíteni. Sokan hallottak, olvastak már a glikémiás index fogalmáról is, ami az egyes szénhidrát-tartalmú élelmiszerek, ételek vércukoremelő képességét jellemzi. Ezért ebben a cikkben a diéta más szempontjairól lesz szó.
„A hivatásunk választ bennünket” – beszélgetés a gyógytornásszal
Mai beszélgetőtársam Pap Andrea, weboldalunk munkatársa, akinek cikkeit, tornáit nagyon kedvelik, és szép számban olvassák látogatóink, főként a hölgyek. Lássuk egy kicsit közelebbről milyen a gyógytornász élete, munkája, és hogyan lát minket, „betegeket”!
Ami minden nőnek fontos lehet: intimtorna, gátizomtréning
Mi az intimtorna? Azon piciny, alig használt izmok megéreztetése, tudatosítása, tornája és karbantartása, amelyek a medencealapon helyezkednek el. Ezek védik és tartják a kismedencei szerveket (hólyag, méh, végbél). A torna apró mozdulatokból áll, amelyek egy tanfolyam, vagy pár alkalom alatt elsajátíthatóak és önállóan is végezhetőek! Mindössze napi 15 perc tudatos mozgatással és gátizomedzéssel hozzájárulhatunk intim izmaink edzett állapotához és az egészségünk védelméhez!
Gyógynövény-főszezon Erdélyben
A gyógynövénygyűjtés főszezonjában megélénkült az idegenforgalom Erdélyben, a 700 méter magasan húzódó felcsíki falvak határában, ahol szerencsés esetben a neves biológus, Macalik Ernő igazítja útba a természetbúvárokat.
Gyógynövények ünnepe Bükkszentkereszten
Gyógyteakóstolás, gyógynövény-bemutató és egyéni tanácsadás is várja azokat, akik szombaton és vasárnap ellátogatnak a Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokra. A gyógynövénynapok megálmodója a közismert "bükki füvesember", Szabó György, aki a régi családi hagyományt követve készíti gyógyteáit, és aki a kétnapos ünnepen a növényekkel való gyógyítás tudományát, a gyógynövények titkait osztja meg a látogatókkal.
Parkinson-kór gyógytorna kezelése (1. rész)
A Parkinson-kór lassan előrehaladó neurológiai, pontosabban neuro-degeneratív betegség. Az ún. agytörzsi ganglionok (substantia nigra nevű agyi mag) károsodása miatt alakul ki, leggyakrabban 50-60 éves kor körül kezdődik. A betegséget az agyi dopaminszint-termelődés csökkenésével hozzák összefüggésbe. A dopamin nevű hormon az agyi-idegrendszeri ingervezetésben játszik szerepet. A Parkinson betegség kiváltó oka még nem ismeretes, genetikai és környezeti hatásokat egyaránt feltételeznek.
Rácz János: Gyógyhatású növények
250 gyógynövény leírása, nevének magyarázata és gyógyhatásának ismertetése.
Gyógytorna a mindennapokhoz - Pap Andrea füzete a mozogni vágyóknak
Gyógytornászunk, Pap Andrea néhány igen hasznos általános tanácsa, és konkrét gyakorlatok képekkel, a külön erre a célra készített kis füzetben. Ajánljuk minden érintettnek, érdeklődőnek!
Az év gyógynövénye: a citromfű
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) Gyógynövény Szakosztálya a 2014-es Év Gyógynövényének az orvosi citromfüvet választotta.
Sarkantyú kezelése gyógytornával
A sarkantyú tulajdonképpen meszes kinövés a sarokcsont talpi felszínén, vagy az Achilles ín sarkon tapadó részén. Gyógytornászként sokszor találkozom ezzel a problémával, ahogyan azzal is, hogy a kezelések (ultrahang, injekció) illetve a műtét sem oldja meg a fájdalmas kérdést. Ennek oka elég egyszerű, azért nem, megoldható, mert a probléma kialakulása sem sokszor a lokális terület kezelésében van.
Nemzeti Gyógynövény Mintakert?
A Kárpát-medence élővilágát, őshonos állatait felvonultató oktató központot és turisztikai bemutató helyet alakítanak ki a Balaton déli partján: első lépésként jövőre Balatonőszödön nemzeti gyógynövény mintakert létesül 50 millió forint pályázati forrás felhasználásával - közölte az ötletgazda Somogy-Táj Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-vel.
Hasznos gyógytorna: gyakorlatsor kismamáknak
A terhesség 2. trimeszterétől kezdve egyéni változékonyságokkal ugyan, de sok kismamának akadnak mozgásszervi, főként csípő-, derék- és nyak-vállöv eredetű panaszai. Ezek általában gyorsan orvosolhatóak, ha időben kezelésre kerülnek (gyógytorna, fizikoterápia, különböző mozgásprogramok, masszázs segítségével). Ezzel kapcsolatos gyakorlatsort mutatunk be, sok képpel.
Őszi nagytakarítás – máriatövissel?
A toxinokat az év gyógynövényével űzzük ki. Lakásunkhoz hasonlóan, a szervezetünknek sem csak tavasszal van szüksége nagytakarításra. A nyári dorbézolások és kihágások után, az ünnepi időszakra készülődve érdemes végigcsinálni egy-egy méregtelenítő kúrát, hogy a karácsonyi vacsorához már tiszta lelkiismerettel, és legfőképpen toxinoktól mentesen ülhessünk.
HerbIndex - a mobil gyógynövénykalauz
Nemrégiben készült el és vált elérhetővé a HerbIndex mobil gyógynövénykalauz, melynek ötlete és kivitelezése az Apptent Studios nevéhez fűződik, akik 2011-ben HungiFungi címmel jelentették meg a mobileszközökre készített gombahatározójukat. A HerbIndex alkalmazás jelenleg 183 gyógynövény adatlapot (és több mint 200 növényfaj ismertetését), mintegy 800 fotót és színes növényrajzot tartalmaz. A színes piktogramok száma megközelíti a százat, a kereszthivatkozásoké pedig több ezerre tehető.
Egészségtudatosság és gyógynövények
Egészségtudatosak, gyönyörűek és igyekeznek megszabadulni mindenféle méregtől. Mádai Vivien, valamint a modellszakma három generációjának jeles csillaga, Sütő Enikő, Görög Zita és Dukai Regina a 2013-as év gyógynövényét, a máriatövist éltették, miközben egészségtudatos életmódról, testmozgásról, méregtelenítési praktikákról és gyógynövényismeretükről adtak számot.
Extra ajánló
-
Hogyan lesz a HPV-fertőzésből rák? Itt a magyarázat és minden, amit még fontos tudni róla (x)
Az egészségtudatosság növelése, a felvilágosítás és a rendszeres szűrővizsgálatok kulcsfontosságúak a hatékony betegségmegelőzésben. Különösen igaz ez, ha a HPV-fertőzésről van szó.
-
„A menstruációm mindig máskor jön meg. Ez normális?” (x)
A menstruációs ciklus a női test csodája, de sajnos nem mindig működik óraműpontossággal. A cikluszavarok és a premenstruációs szindróma (PMS) sokunk életét keseríti meg, de szerencsére van rájuk megoldás! A kérdéseitek alapján összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy te is könnyebben eligazodhass a témában.
-
Ezek a veszélyek leselkednek a várandósokra a nyár folyamán (x)
A várandósság alatt sok minden másképp működik a kismamák szervezetében, mint egyébként. Az élettani és az anatómiai változások mind azt szolgálják, hogy a női test képes legyen az új élet kihordására és világra hozatalára, néhány kellemetlenségre azonban fogékonyabbak lehetünk ilyenkor. Ide tartozik a gyomorégés, az aranyér vagy a bakteriális vaginózis is.
-
Szorong, ha nőgyógyászhoz megy? Így érdemes felkészülni előtte (x)
Sokan halogatják az orvoshoz fordulást, mert nem tudják, hogyan beszéljenek az intimpanaszaikról. A nőgyógyászati problémákkal járó tünetek – mint a kellemetlen szagú hüvelyfolyás vagy a viszketés – nemcsak testi kényelmetlenséget, hanem szégyenérzetet is kiválthatnak. Pedig ezekben az állapotokban semmi szégyellnivaló nincs – mutatjuk, hogyan kérjünk ilyen esetekben segítséget!
Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből
Legnépszerűbb
-
A grafológus szerint ilyen a nárcisztikus emberek aláírása
Mit árul el az aláírásunk? A nárcizmus három jele a grafológus szerint.
-
Ennyiszer érdemes közösülniük a férfiaknak ahhoz, hogy megelőzzék a szívbetegségeket
Ön szerint hányszor?
-
7 ital, melyek természetes úton segíthetnek a vércukorszint csökkentésében
Bizonyos italok hozzájárulhatnak a vércukorszint stabilizálásához, különösen ha tudatos életmóddal és kiegyensúlyozott étrenddel párosítjuk.
-
Ismerje fel időben a méhnyakrákot! Ezek a korai jelek
A méhnyakrák a nők egyik leggyakoribb daganatos megbetegedése világszerte, és évente több százezer életet követel. Magyarországon is komoly egészségügyi problémát jelent, azonban korai felismeréssel és megfelelő kezeléssel megelőzhető és gyógyítható a betegség.
-
"A férjem a szemem láttára változott meg" - így élte meg szerelme demenciáját egy indiai asszony
A nő öszintén megosztotta tapasztalatait arról, hogy mivel járt szeretett féje betegsége.
-
"A férjem, akivel 20 éve vagyok házas, meglepett a repülőtéren, és nem ismertem fel"
Az arcvakságban szenvedők gyakran saját családtagjaikat sem ismerik fel könnyen.
TÜNETKERESŐ
Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?
Keresés, pl. fejfájás
Keresés