Ezeket látta már?

Ütéstől alakulhat ki daganat a mellben? Az orvos válaszol

mellrák, csomó a mellben

Tisztelt Orvosok! Anyukámmal kapcsolatban szeretnék kérdezni. 67 éves, korábban semmilyen egészségügyi problémája nem volt, de egy ideje gondok vannak a vérnyomásával.

Emiatt 2 hete kórházba is került pár napra. Sajnos ez mentálisan eléggé megviselte őt, elég erős fehérköpeny szindrómája van.

Azon az estén, mikor kórházba került idegességében még otthon nekiment az ajtófélfának, és beütötte a szemét illetve a mellét. Most azon retteg, hogy a mellénél esetleg valamilyen probléma alakul ki emiatt. Egy pici puklit érez az ütés helyén, és kékes-zöldes, ahogy gyógyul. Valamint az egyik melle egy éve jobban megereszkedett, mint a másik(ezt most mondta el). Mennek háziorvoshoz, aki remélhetőleg ad beutalót mammográfiára.

A kérdésem az lenne, hogy jól tudom, egy ütéstől azért daganatos betegség nem alakul ki?(ettől fél). Illetve a mell megereszkedése teljesen normális az életkor előrehaladtával, úgy hogy semmilyen egyéb jelet nem vesz észre magán? Válaszukat előre is köszönöm!

Üdv! Jól tudja.

Forrás: Vakcinainfó - Az orvos válaszol
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához