Ezeket látta már?

Hiperaktív húgyhólyag: így tesztelje le 20 másodperc alatt!

pisilés, vizelet, húgyhólyag, hiperaktív húgyhólyag

Mennyi ideig tart a húgyhólyag kiürítése a vizelés ideje alatt? A szakértők szerint azonban érdemes odafigyelni az időre.

Az urológusok folyamatosan kérik, hogy ellenőrizzük a vizeletünket, mert a színe, szaga sokat elárulhat egészségünkről. Mint kiderült, a húgyhólyag kiürülésének időtartamának is jelentősége lehet. Összességében a vizelés körülbelül 20 másodpercet vesz igénybe, mondja ezt Janis Miller, a Michigani Egyetem tapasztalt ápolónője és kutatója.

Ha 20 másodpercnél több vagy kevesebb ideig pisilünk, az annak a jele lehet, hogy egészségünkkel nincs minden rendben. Miért ennyi, és ki számolta ki? A válaszok meglephetik.

A 20 másodperces szabály lényege

A "20 másodperces hólyag elv" a Georgia Institute of Technology gépészmérnöki hallgatóinak kutatásán alapul. Egy projekten dolgoztak, amelynek célja egy jobb víztorony-modell kifejlesztése volt. A folyadékdinamikai elvek tanulmányozásához ellátogattak az állatkertbe, és megfigyelték, hogy az állatoknak mennyi időbe telik a vizeletürítés folyamata, elejétől a végéig.

Azt találták, hogy majdnem minden emlősnek, az elefánttól a nyúlig, átlagosan 21 másodpercbe telik kiüríteni a húgyhólyagját. Az emberek esetében ez egy csésze folyadéknak, vagyis térfogat szerint negyed liter folyadéknak felel meg.

"Ez azt jelenti, hogy ha naponta körülbelül nyolc pohár vizet iszunk, akkor nyolcszor kell pisilnünk" - mondja Dr. Nicole Eisenbrown urológus.

Mivel az állatokat biológiai késztetés vezérli a vizelésre - ellentétben az emberekkel, akiket sok más tényező is befolyásolhat -, a 21 másodperces szabály a hörcsögnél nagyobb emlősök esetében alapvető standardnak tekinthető.

A diákok az Ig Nobel-díjat kapták felfedezésükért

Az Ig Nobel a Nobel-díj humoros vagy gúnyos párja a viccesnek vagy feleslegesnek tűnő, de mégis "elgondolkodtató" tudományos munkákért.

"A hólyaggal kapcsolatos felfedezés furcsa lehet, de mégis segítségünkre lehet abban, hogy néhány szabály betartásával egészségesebben tarthassuk a húgyhólyagunkat. Ha a húgyhólyagunk eléggé megtelt, akkor körülbelül 21 másodpercig kell ürülnie, kerekítve - 20 másodpercig" - mondja Janice Miller, aki szerint érdemes megfigyelni a hólyagürítés időtartamát, és az ahhoz kapcsolódó szokásainkat.

Amikor ennél a 20 másodpercnél sokkal rövidebb vagy hosszabb ideig pisilünk, érdemes megválaszolni néhány kérdést magunknak:

  • Lehet, hogy túl kevés vizet iszunk napközben?
  • Vagy talán túl sokat?
  • Elég pisiszünetet tartunk naponta?
  • Többet használjuk a fürdőszobát a kelleténél, mert például ez az egyetlen hely, amely magánéletet biztosít otthon vagy a munkahelyen?

Miről árulkodnak a szokásaink?

"Általában, amikor a húgyhólyag megtelik, hasonlóképpen kitágul, mint egy felfújt lufi, amely a benne lévő nyomás emelkedésével párhuzamosan jeleket küld az agynak" - mondja Heba Shaheed gyógytornász.

Ezután az agy is párbeszédben áll a hólyaggal, és olyan üzeneteket küldhet vissza például, hogy: "Most nem alkalmas az idő" vagy "Nem akarok pisilni, tartsd zárva a csapokat". Amikor ez az idő megfelelő számunkra, vagy épp odaérkeztünk a tolaetthez, akkor zöld utat ad az agy, és kinyithatjuk az "zsilipet" vagyis a húgycső záróizmot. Csakhogy ez a kommunikáció az agy és a hólyag között meghibásodhat, ha túl gyakran, vagy épp túl ritkán járunk pisilni.

Ez a helyzet például az elfoglalt emberek esetében, akiknek nincs idejük elmenni a WC-re, és tartogatják, húzzák halasztják a pisilést. Amikor pedig vége a munkának, rohannak a WC-hez, és akár 40 másodpercig is pisilnek. Ha ez válik szabállyá, akkor a hólyag rendszeres nyújtása azt eredményezi, hogy az agy figyelmen kívül hagyja a hólyag "megtelt" jelzését.

"Nővérhólyag"

Ezt az állapotot Dr. Eisenbrown "nővérhólyagnak" vagy "tanárhólyagnak" nevezi:

"Vannak, akik szakmájába nem fér bele, hogy bármikor otthagyjanak csapot-papot, ezért szándékosan késleltetik a mosdóba járást - mondja. A pedagógusok, iskolába járók, szolgálatot teljesítők, de a távolsági teherautó-vezetők, vagy váltott műszakban dolgozók is gyakran küzdenek ilyen a problémával."

"Idővel a húgyhólyag krónikus megnyúlása megakadályozza, hogy megfelelően működjön a szerv. A húgyhólyag először csak kissebb mértékben változik meg, majd egyre nagyobb lesz. Az évek során a húgyhólyag izmai elveszítik a nyújtási képességüket, és végül nem működnek megfelelően" - mondja Dr. Eisenbrown.

Túlműködő, hiperaktív húgyhólyag

Ennek az ellenkezője is előfordulhat. Ha többször él a WC-szünetekkel, mint amennyire éppen szüksége lenne, idővel a kelleténél egyre gyakrabban, egyre többet kezd pisilni. Ilyenkor az agy folyton azt az üzenetet kapja, hogy a húgyhólyag megtelt, holott nem. Ennek következtében a húgyhólyag túlműködhet - akkor is úgy érzi, hogy ürítenie kell, ha még nem is gyűlt össze elég vizelet a húgyhólyagjában.

A hiperaktív húgyhólyag szindróma kezelésére gyógyszereket lehet felírni, de néha elegendő a hólyag "edzése" vagy az életmód, szokások megváltoztatása, és ennek eredményeképpen helyreáll az agy és a húgyhólyag közötti megfelelő kommunikáció is.

Ahogy Dr. Miller rámutatt, a 20 másodperces hólyagszabály valóban segít jobban megérteni a szokásainkat, s azt is hogy milyen irányban változtassunk az egészségünk érdekében.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ne tartogassa, ne erőltesse: vizelési hibák, melyek miatt könnyen beteg lehet

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

vizelés

Forrás: ICE
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához