Ezeket látta már?

El sem hinné, hogy ezek a hétköznapi tünetek milyen komoly betegségre figyelmeztetnek

zsibbadás fájdalom neuropátia idegsérülés tünete jele

Hétköznapinak tűnő jelek, amiknek nem is tulajdonítunk nagy jelentőséget, pedig idegsérülés is állhat a háttérben.

Szervezetünkben több tízezer ideg található, melyek rendkívül fontos feladatot töltenek be: üzeneteket közvetítenek az agyunk és a testünk többi része között. Ha az ideg megsérül, akkor ezt az üzenetközvetítő funkcióját sem tudja betölteni. Milyen jelek utalhatnak erre?

Egyre rosszabbodó állapot

A perifériás idegsérülés (neuropátia) évente több millió embert érint világszerte. Az idegsérüléseknek számos oka lehet, az "egyszerű" becsípődéstől a súlyosabb, krónikus betegségekig (pl. diabétesz), a túlerőltetéstől a fertőzésekig. Előfordulhat, hogy az idegsérülés visszafordíthatatlan, mint ahogyan az is, hogy pihenéssel, megfelelő kezeléssel rövidebb időn belül megszabadulunk tőle. Attól függetlenül, hogy mi okozza az idegsérülést, a tünetek általában nem egyik pillanatról a másikra jelentkeznek, és fokozatosan egyre rosszabbá válhat a beteg állapota.

Jó néhány olyan tünet van, melyről a legtöbb embernek az idegsérülések, idegproblémák jutnak eszébe: ezek között találhatjuk például a zsibbadást, az érzéketlenséget, a bizsergő vagy égő érzést, esetleg a fájdalmakat, az izmok gyengeségét.

A belső szerveinket is érintheti az idegsérülés

Mivel az idegek nemcsak a végtagokat hálózzák be, hanem a belső szerveinket is, az idegsérülések ezek működését is megzavarhatják. A neuropátia tünete lehet éppen ezért a megszokottnál erősebb vagy éppen sokkal gyengébb izzadás (ez utóbbi különösen veszélyes lehet, hiszen így a testünk nem képes megfelelően lehűteni magát, és emiatt megnő a túlhevülés rizikója).

Akkor is gyanakodhatunk idegsérülésre, ha a korábbinál gyakrabban járunk vécére, vagy akkor is vizelési ingert érzünk, ha nemrég kiürítettük a hólyagunkat. A vizeletürítés szabályozásában sok izom és ideg játszik szerepet, ezeknek együtt kell működniük ahhoz, hogy a vizeletet tartani tudjuk, majd pedig a megfelelő időben kiüríthessük. Az üzeneteket közvetítő idegek sérülése miatt előfordulhat, hogy az agyunk akkor is teli hólyagról értesül, amikor valójában nincs erről szó.

Bár a fejfájást rejtélyes problémának tartják, sok esetben nem lehet megmondani, hogy pontosan mi okozza, a hátterében állhat idegsérülés is. A hirtelen jelentkező, intenzív, szúró vagy égő, a fej hátsó részén vagy a tarkónál érezhető, fejfájás oka lehet az is, hogy a nyakban található egyik ideg becsípődik vagy begyullad.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Gyakori lábzsibbadás: ilyen, amikor cukorbetegség okozza

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

neuropátia

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához