Tomanóczy Andrea
újságíró, online szerkesztő
Főiskolai tanulmányaim legelején már belevetettem magam a munkába gyakornokként. Ekkor sok tapasztalatot szereztem, cikkeket írtam különböző témákban és láttam, milyen is az élet egy szerkesztőségben. Szinte azonnal magával ragadott a miliő, így nem volt kérdés, hogy a helyemen vagyok. Megannyi lapnál dolgoztam, s az egészség és életmód hamar a fő területemmé vált, de mellette többször készítettem interjúkat, riportokat is. Több mint 10 évig voltam a Prima Medica sajtósa, több orvosukat kértem fel cikkekhez, azok lektorálásához, majd a DrPortal-hoz kerültem, ami egy kifejezetten orvosoknak szóló, zárt online lap. Itt a szerkesztői feladatokon túl erősen szakmai cikkeket kellett írnom, hiszen szakemberekhez kellett szólni. Ekkor még jobban bele tudtam merülni az egészségügyi témákba, melyhez külföldi szaklapokat tanulmányoztam, így tisztába kerültem a legújabb tanulmányokkal, kutatásokkal és innovációkkal. Jelenleg az Egészségkalauz szerkesztőjeként dolgozom, mint egészségügyi újságíró, valamint olykor a kamerák mögött riportokat készítek a Pengeélen műsorhoz. Szabadidőmben szívesen kertészkedem és kirándulok, valamint festek és rajzolok - képeim már többször kerültek kiállításra.
2026.05.22 16:04
Kinyitottak a strandok a nyári idő örömére
2026.05.22 15:24
Az Alzheimer-kór első jelei már 45 éves korban megjelenhetnek – egy új kutatás szerint a szervezet hamarabb üzen, mint hittük
2026.05.22 14:34
A kutatások szerint ez lehet az egyik legegészségesebb sport – de sokan ugyanazt a hibát követik el
2026.05.22 13:54
6 makacs tévhit az idősebb kutyák örökbefogadásáról – pedig gyakran ők a leghálásabb társak
2026.05.22 12:44
Mai és holnapi fronthatás - erre számíthat pénteken és szombaton
2026.05.22 12:24
Nem feltétlenül az edzőterem a titok: így maradhat erős és energikus 50 felett
2026.05.21 21:12
Orvosmeteorológia: készüljön, mindjárt itt a kánikula!
2026.05.21 19:54
A terapeuták szerint ez a gyakori félelem az elkerülő személyiségzavar egyik legnagyobb jele
2026.05.21 18:24
Figyelmeztetnek az orvosok: a demencia első jelei akár a kézírásban is megjelenhetnek