Ezeket látta már?

Az orvos azt mondta, húgyúti fertőzésem van – de haldoklom

Színes
2025. szeptember 12. 14:34
húgyúti fertőzés hasnyálmirigyrák hasi fájdalom

Nem hibáztatja az orvosokat.

Amikor Laura Nixon idén januárban erős gyomorfájdalom miatt felkeresett egy ügyeletes orvost, úgy tűnt, egyszerű magyarázat állhat a háttérben. Az orvos úgy vélte, húgyúti fertőzés okozza a panaszokat, ezért antibiotikumot írt fel neki.

Az 59 éves asszony már korábban is orvosi segítséget kért hasfájása miatt. 2024 áprilisában fekélyes vastagbélgyulladást diagnosztizáltak nála, ám a panaszai tovább fokozódtak.

Amit azonban sokáig senki nem vett észre: Lauránál valójában egy sokkal súlyosabb betegség lappangott. Hónapokkal később derült ki, hogy előrehaladott, negyedik stádiumú hasnyálmirigyrákja van.

- Azt hiszem, soha nem dolgoztam fel – vallja Laura. - Este lefekszem, és azt gondolom, hogy ha reggel felébredek, az egy bónusz.

Téves diagnózis és késlekedő vizsgálatok

Miután a felírt antibiotikumok hatástalanok maradtak, ismét ugyanezt a gyógyszert kapta.

A fájdalmak azonban nem enyhültek. Végül két hónappal később a sürgősségre ment, de ott azt mondták neki, hogy a CT-vizsgálatra még hosszabb időt kell várnia.

Mivel nem akarta elhalasztani az édesanyjával tervezett hajóutat, inkább a háziorvosánál kezdeményezett további vizsgálatokat. Emiatt derült ki a lesújtó hír: hasnyálmirigyrák, méghozzá a negyedik stádiumban, legfeljebb öt év várható élettartammal.

Németországban keres reményt

Laura nem akarta megvárni az NHS hivatalos eljárásrendjét, ezért Németországba utazott, ahol magánúton vállalkozott egy speciális terápiára: transzarteriális kemoembolizációra. Ez a módszer közvetlenül a daganathoz juttatja a kemoterápiás szereket, ahelyett, hogy az egész szervezetet terhelné. (Az Egyesült Királyságban a standard terápia a műtét és a kemoterápia kombinációja. Bár a kemoembolizáció magánúton is elérhető, a külföldi klinikák sokszor kedvezőbb áron kínálják.)

Laura ezért most adománygyűjtésbe kezdett, hogy fedezze a frankfurti kezelés 65 000 fontos költségének egy részét.

Újabb kezelések és bizonytalan jövő

A frankfurti terápia után Münchenben folytatja a kezelést.

- Két terápiát is kapok a tüdőmre, és az utolsó napon a májamat fogják kezelni – meséli Laura. - Intenzív injekciókúrát fognak adni a daganatokra, mivel azok szétszóródtak a testemben.

Miközben távol van otthonától, egyre jobban nyomasztja, hogy nincs kire támaszkodnia, és szerettei miatt is aggódik.

- A kezelésem még mindig palliatív jellegű, de nem a haláltól félek, hanem attól, hogy kit hagyok magam után.

Nem hibáztatja az orvosát

Laura nem hibáztatja a háziorvosát, amiért a betegségét sokáig nem vették észre.

- Teljes káosz volt...Egyáltalán nem hibáztatom a háziorvosomat – olyan jó volt, és régóta követelte a válaszokat. Ő csodálatos – annyira sajnálom őt, mert teljesen összetört. Csak el kell fogadnom, és remélnem a legjobbakat.

Mit érdemes tudni a hasnyálmirigyrákról?

A hasnyálmirigyrák a has felső részén található mirigyben alakul ki, amely kulcsszerepet játszik az emésztésben és a hormontermelésben, például az inzulin előállításában. A betegség gyakran alattomos, mivel a korai szakaszban kevés, nehezen felismerhető tünetet okoz.

A tünetek közé tartozhat:

  • a szemfehérje vagy a bőr sárgás elszíneződése (sárgaság), viszketés, sötét vizelet, világos széklet
  • étvágytalanság vagy indokolatlan fogyás
  • állandó fáradtság vagy energiahiány
  • hőemelkedés, láz vagy hidegrázás
  • émelygés és hányás
  • hasmenés, székrekedés vagy más székletváltozások
  • a has felső részében vagy a hátban jelentkező fájdalom, amely evés vagy fekvés közben erősödhet, de előrehajláskor enyhülhet
  • emésztési panaszok, például puffadás
Előrehaladott hasnyálmirigyrák: 9 jel, ami hétköznapinak tűnhet, de daganatra utal
Figyelmébe ajánljuk

Előrehaladott hasnyálmirigyrák: 9 jel, ami hétköznapinak tűnhet, de daganatra utal

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: metro.co.uk
# emberi történet # hasi fájdalom # húgyúti fertőzés # fekélyes vastagbélgyulladás # rák # hasnyálmirigyrák

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés