5 dolog, amit az emberek gyakran mondanak, amikor szembesülnek azzal, hogy meg fognak halni
Vannak, akik tagadnak, mások a szeretteikért aggódnak.
A napokban Paul Burrell, a királyi udvar egykori inasa, nyilvánosságra hozta II. Erzsébet királynő első reakcióját, amikor tudomására jutott, hogy halálos betegséget diagnosztizáltak nála. A királynő válasza olyan higgadt és méltóságteljes volt, amilyet egy egész életében példaként álló uralkodótól várhattunk.
Amikor közölték vele, hogy rákos, és talán nem éri meg a 2021-es karácsonyt, Erzsébet királynő sztoikus egyszerűséggel csak ennyit mondott: „Hát, ez kár.”
Bár az ő helyzete különleges volt, a reakciói mégsem számítanak egyedinek. Sok ember mutat hasonló lelki erőt, amikor szembesül azzal, hogy közel a vég.
„Na, akkor igyunk egy sherryt"
Dr. Sarah Holmes hospice főorvos például felidézett egy idős hölgyet, aki a diagnózis után egyszerűen így reagált: „Na, akkor igyunk egy sherryt.”
Holmes szerint ez a fajta könnyed hozzáállás gyakran tükrözi az ember egész élettörténetét: ha valaki úgy érzi, már mindent elért, amit szeretett volna, könnyebben el tudja engedni a hátralévő időt.
Bár mindenki másképp éli meg ezt a pillanatot, vannak visszatérő minták. És mivel a halál mindannyiunk közös sorsa, talán kevésbé félelmetes, ha megértjük, hogyan reagálnak mások hasonló helyzetben.
„Mennyi időm van még hátra?”
Az egyik legelső kérdés, ami felmerül, az idő múlására vonatkozik: hány nap, hét vagy hónap maradt, és elérhetők-e még bizonyos mérföldkövek az életben.
Dr. Holmes elmondta, hogy sok beteg konkrét eseményt meg szeretne várni– például egy utolsó karácsonyt, egy unoka születését, vagy egy fontos családi ünnepet.
A Sue Ryder alapítvány orvosigazgatója, Dr. Paul Perkins szerint a hospice munkatársai gyakran segítenek megvalósítani ezeket az álmokat – szerveztek már esküvőket, születésnapi bulikat, sőt halloweeni ünnepséget is, hogy az utolsó pillanatok emlékezetesek maradjanak.
Mindkét szakember egyetért abban, hogy pontos prognózist adni ritkán célszerű. Ha valaki hamarabb távozik, csalódottságot érezhet, ha pedig tovább él a vártnál, úgy érezheti, félrevezették. Ezért hangsúlyozzák: a jelen pillanat a legfontosabb, nem a naptárban kijelölt szám.
„Nem akarom tudni”
Sokan választják a tagadást: vannak betegek, akik, amint megtudják, hogy nincs gyógyulási lehetőség, egyszerűen elfordulnak a valóságtól. Mások újra és újra elfelejtik vagy nem hiszik el a diagnózist – ez az ő megküzdési módjuk.
Holmes és Perkins egyaránt kiemeli, hogy a tagadás a gyász természetes fázisa. Vannak, akik nem állnak készen arra, hogy a halálról beszéljenek, és ilyenkor a szakembereknek finoman, türelemmel kell közeledniük, nem erőltetve az igazságot.
Holmes szerint néha épp az a legjobb segítség, ha hagyják, hogy a beteg úgy élje tovább a napjait, ahogy addig – mert számára ez jelenti a lelki megnyugvást.
„Mi lesz a családommal?”
Az önzetlenség gyakran azonnal megmutatkozik. Sokan inkább szeretteik jövőjén aggódnak, mint a saját sorsukon.
Vannak, akik részletes terveket készítenek, mappákat és táblázatokat állítanak össze a családjuknak. Mások azzal próbálják könnyebbé tenni a búcsút, hogy képeslapokat írnak, üzeneteket hagynak hátra, vagy előre egyeztetik a temetés részleteit.
A legnehezebb feladat talán az, amikor szülőknek el kell mondaniuk gyermekeiknek, hogy el fognak menni. A szakértők ilyenkor az őszinteséget javasolják – a gyerekek ugyanis gyakran többet érzékelnek a helyzetből, mint gondolnánk.
„Miért pont én?”
A harag a gyász másik ismert fázisa. Gyakran hangzik el a kérdés: miért történik mindez velem?
Sokan Istent hibáztatják, mások a sorsot, vagy éppen saját múltbéli döntéseiket. Egy dohányos vagy alkoholfogyasztó beteg például hajlamos önmagát okolni, noha a függőségek rendkívül erősek, és nem egyszerű szabadulni tőlük.
Perkins hangsúlyozza: sok ártatlan életet élő, „példás” beteg is szembesül súlyos diagnózissal – gyakran pusztán a balszerencse miatt. Ez is része annak, hogy az élet mennyire kiszámíthatatlan.
5. „Félek a haláltól”
A félelem talán a legemberibb reakció. Sokan attól tartanak, hogy erős fájdalmak várnak rájuk, vagy hogy végig tudatában lesznek a folyamatnak.
Holmes szerint a palliatív ellátás lényege éppen az, hogy a betegek méltóságteljes és békés környezetben élhessék meg utolsó napjaikat. Perkins hozzátette: sokan, akik eleinte féltek a hospice-tól, később azt mondják, bárcsak előbb jöttek volna, mert sokkal nyugodtabbnak találták, mint gondolták.
Az élet végén sok beteg felismeri: nem a tárgyak vagy a vagyon számít, hanem az emberi kapcsolatok és a szeretet. Akadtak, akik úgy nyilatkoztak: életük utolsó két hete volt a legszebb, mert végre azokkal lehettek, akiket a legjobban szerettek.
Az igazság a haldoklásról: 10 dolog, amit az orvosok nem mondanak el!
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!
