Gyermekkori magas vérnyomás: aggasztó adatok – duplájára nőtt az érintett gyerekek száma 20 év alatt
Egyre több a magas vérnyomással küzdő gyerek.
A túlsúly járványszerű terjedése ma már nemcsak a felnőtteket érinti: a legfrissebb elemzések szerint a magas vérnyomás diagnózisával élő gyerekek száma drámai módon megugrott világszerte. Az ezredfordulóhoz képest közel kétszer annyi fiatal küzd emelkedett vérnyomásértékekkel – ez olyan növekedés, amely mellett a szakértők szerint nem mehetünk el szó nélkül.
A kutatások azt mutatják, hogy 2020-ban minden huszadik gyereknél már kimutatható volt a hipertónia. Ez majdnem a duplája annak, amit 2000-ben mértek, ami azt jelenti, hogy mára közel 114 millió gyermek érintett – állapította meg egy brit és kínai szakemberekből álló nemzetközi kutatócsoport.
A háttérben döntően az elhízás áll: a túlzott energiabevitel, a feldolgozott ételek gyakori fogyasztása és a mozgásszegény életmód olyan komplex egészségügyi problémákat indítanak el, amelyek már gyerekkorban felborítják a vérnyomás szabályozását. A túlsúly és a magas vérnyomás közötti kapcsolat évtizedek óta ismert: az elhízott férfiaknál több mint kétszer, a nőknél háromszor gyakoribb a hipertónia.
A mostani eredmények azonban új szintre emelik az aggodalmat. A kutatók úgy fogalmaztak: ezeknek a számoknak “vészjósló üzenetet kellene hordozniuk”, és világméretű összefogásra van szükség ahhoz, hogy a gyerekek egészsége ne sodródjon még nagyobb veszélybe.
A magas vérnyomás veszélyei
A magas vérnyomás ugyanis hosszú távon nemcsak a szív és az erek állapotát veszélyezteti. Jelentősen növeli a szívroham, a stroke, a veseelégtelenség, sőt a demencia kockázatát is. A legnagyobb probléma pedig az, hogy gyakran semmilyen tünetet nem okoz, így csak akkor derül fény rá, amikor már visszafordíthatatlan károkat okozott.
A friss brit adatok szerint a fiatal felnőttek negyede nem képes megfelelően kezelni a magas vérnyomását – ez az arány az idősebb korosztályban is csak kicsivel kedvezőbb.
Igor Rudan professzor, az Edinburgh-i Egyetem Globális Egészségkutató Központjának vezetője – egyben a tanulmány egyik szerzője – szerint a gyermekkori magas vérnyomás 20 év alatt bekövetkezett közel kétszeres növekedése vészharangokat kellene, hogy kongasson az egészségügyi szolgáltatók és a gondozók számára.
- De a jó hír az, hogy már most is tehetünk lépéseket, például javíthatjuk a szűrési és megelőzési erőfeszítéseket, hogy segítsünk kontrollálni a gyermekek magas vérnyomását, és csökkentsük a jövőbeni további egészségügyi szövődmények kockázatát - tette hozzá.
A kutatás alapját 21 ország összesen 443 ezer gyermekének adatai adták, így a következtetések különösen megalapozottnak tekinthetők.
A publikáció szerint 2020-ban a 19 év alattiak 6,2%-ánál mutattak ki magas vérnyomást, szemben a 2000-es 3,2%-kal. Emellett további 8,2% prehipertóniás volt – vagyis vérnyomásuk már a normál tartomány fölé emelkedett, de még nem érte el a betegséggel járó határértéket.
A legmagasabb kockázat azoknál a gyerekeknél figyelhető meg, akik túlsúlyosak vagy elhízottak. Náluk nyolcszor akkora eséllyel alakul ki magas vérnyomás. A számok egészen meghökkentőek: míg az egészséges súlyú gyerekek 2,4%-ánál mértek hipertóniát, addig az elhízottaknál ugyanez az arány 19%.
A vizsgálat társszerzője, Dr. Peige Song szerint a helyzetet nagyrészt a modern életmód romló tendenciái alakítják. Ezen túl kiemelte, hogy az elhízással járó anyagcsere-elváltozások – például az inzulinrezisztencia vagy az erek károsodása – központi szerepet játszanak a vérnyomás szabályozásának felborulásában.
A szakértő szerint a szülők felelőssége is óriási:
- A szülők kulcsszerepet játszanak a gyermekek magas vérnyomásának megelőzésében és kezelésében...Az egészséges szokások előmozdítása, mint például a gyümölcsökben, zöldségekben és teljes kiőrlésű gabonákban gazdag kiegyensúlyozott étrend, miközben minimalizálja a só- és cukorbevitelt, jelentősen csökkentheti a magas vérnyomás kockázatát.
- A rendszeres testmozgás ösztönzése és az ülő tevékenységek, például a túlzott képernyőidő korlátozása ugyanolyan fontos.
Nem mindegy, hol történik a vérnyomásmérés
A tanulmány egy másik érdekes megállapítása az volt, hogy nem mindegy, hol történik a vérnyomásmérés. Ha csak orvosi rendelőben rögzítették az értékeket, a számok kedvezőbb képet mutattak – ám amikor a kutatók az otthoni és a mentőautóban végzett méréseket is beleszámították, az arányok szignifikánsan megugrottak. Dr. Song szerint a kizárólag a rendelői vérnyomásmérés eredményeire való hagyatkozás aluldiagnózishoz vagy téves diagnózishoz vezethet.
Itt érdemes tudni, hogy a felnőtteknél a 140/90 Hgmm fölötti érték már kezelést igényel, míg serdülőknél a 130/80 Hgmm számít kórosnak.
A gyermekkori magas vérnyomás alulkezelése kritikus probléma
Sajnos sok orvos még mindig úgy gondolja, hogy a magas vérnyomás "felnőtt betegség", ezért:
- ritkán mérik a gyerekek vérnyomását,
- kevés a szűrés,
- és sok diagnózis elmarad.
Egy 2022-es amerikai vizsgálat szerint a gyermekkori hipertóniás esetek 75%-a nem kerül felismerésre.
Minden 3. gyerek elhízott, sokan cukorbetegek, magas a vérnyomásuk
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!