Ezeket látta már?

Aknés a bőre? Ezek a házi módszerek csak rontanak az állapotán

akne, pattanás, miteszer, táplálkozás, diéta, tejtermék

Lássuk, melyek a legelterjedtebb tévhitek az aknét illetően! A magyarázatokat Dr. Jeannie Downie new-yorki bőrgyógyász adja meg.

Az akne, a pattanásosság súlyosabb, összetettebb formája. Azt gondoljuk, hogy csak a kamaszokat érinti, de ez nem igaz, életünk során később is kialakulhat ez a számos kellemetlenséggel járó bőrbetegség.

1. Akne csak tinikorban fordulhat elő

Ez annyiban igaz, hogy a tinédzserek valóban többször szenvednek a pattanásoktól, vagy a súlyosabb formájú akne alakulhat ki arcukon, hátukon, a melkas bőrén. Számos esetben azonban csak a 20-as 30-as éveikben járókat támadja meg ez a betegség. Példának okáért, Manhattan üzleti negyedében az aknés nőbetegek jellemzően 20-45 éves korúak.

2. Azért lesz valaki aknés, mert piszkos az arcbőre

Sokan úgy vélik, ahogy az akne a nem kellő tisztálkodás miatt alakul ki. Az igazság az, hogy az akne egy összetett bőrbetegség, ami nem egyszerűen tisztálkodási kérdésekkel hozható összefüggésbe. Talán a mitesszerek miatt alakult ki ez a tévhit, a fekete központú pattanások, valóban olyan benyomást keltenek, mintha valaki nem kellően tisztítaná az arcbőrét.

3. Az akne eltávolításához jó erősen kell dörzsölni az arcbőrünket

Mondtuk, hogy az akne nem a piszkos arcbőrrel függ össze, így lemosni, ledörzsölni sem lehet. A benzoil-peroxidos, szalicilsavas, vagy kéntartalmú lemosószerek tisztítják a bőrt, de az erősebb dörzsölés ilyen esetben nem segít. Ha még jobban dörzsölgetjük, a mitesszerek be is gyulladhatnak.

4. Nyomjuk ki saját magunk – jó lesz...

Sokan addig nyomogatják a pattanásaikat, amíg azok kifakadnak. Ez egyáltalán nem szerencsés, a gyulladásos anyagok, esetleg genny a környező szöveteket is gyulladásba hozhatja, hegképződés miatt a bőr állapota romolhat.

5. Az akne úgyis magától alakul, felesleges kezelni

Ez nem igaz, nem lehet elhanyagolni az aknét, és szakember (szakorvos) által rendelt kezelése javasolt. A kezeletlen akne csúnyán romlik az idők során, deformálhatja az arcbőrt, a hát bőrét stb.

6. A szoláriumozás segít elmulasztani az aknét

Ebből annyi az igazság, hogy az aknét elfedheti (halványítja) az UV-sugárzás, de egyben kiszárítja a bőrt, és annak állapota tovább romlik. Azt se felejtsük el, hogy a (túlzott) szolárium-használat okozza a bőr korai öregedését, nem szólva a bőr rákos elváltozásairól.

7. Az akne és étrendünk között nincsen semmi kapcsolat

Nem tisztázott, hogy az akne genetikus vagy táplálkozási eredetű betegség, újabban felvetik a tejtermékek fogyasztása és a bőr állapota közötti kapcsolat lehetőségét. Meg kell beszélni az orvossal, mit ajánl ez esetben a tejtermékek fogyasztásának csökkentésére.

8. Az izzadás elmulasztja az aknét

Sokan úgy vélik, hogy a szaunázás, vagy forró törülközők használata javíthatja az aknés bőr állapotát. Valójában, néhány klinikai vizsgálat ennek ellenkezőjét igazolta: a magas hőfok és a nedvesség ronthat az állapoton, így ezeket lehetőleg ne alkalmazzuk.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mivel halványítható a napfolt? A bőrgyógyász elárulja

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#pattanás

Forrás: facmedicine.com
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához