Ezeket látta már?

Elrontotta a gyomrát az ünnepek alatt? Ezeket az ételeket, italokat felejtse el!

ételmérgezés

Az ételmérgezés, gyomorrontás nyáron gyakori, és kellemetlen tüneteket, hányást vagy hasmenést okoz. Hogyan gyorsíthatjuk meg a gyógyulást?

Aki átesett már ételmérgezésen vagy gyomorrontáson, jól ismeri annak tüneteit: hányás, hasmenés, gyengeség, hasfájás, és persze az étvágytalanság, hiszen kinek van kedve egyáltalán ennivalóra gondolni, amikor ennyit szenvedett?

Milyen folyadékot igyunk?

Pedig az evés, még inkább az ivás rendkívül fontos egy-egy betegség, gyomorrontás után, hogy minél gyorsabban visszanyerhessük az erőnket. Érdemes azonban legalább néhány órát várni az evéssel, hogy a háborgó gyomrunkat ne terheljük túl. A folyadékpótlás azonban nagyon fontos: ha úgy érezzük, még az innivalót sem bírjuk lent tartani, szopogassunk jégkockát vagy egy-egy korty vízzel próbálkozzunk meg. A gyógyszertárakban kapható úgynevezett rehidráló folyadékot is kipróbálhatjuk, de mi magunk is készíthetünk ilyet: 1 liter vízben keverjünk el 6 teáskanálnyi cukrot és fél teáskanálnyi sót.

Ha már nem vagyunk annyira rosszul, a folyadékot pótolhatjuk koffeinmentes teával, zsírtalanított csont- vagy zöldség-alaplével is. A szénsavmentes italokkal kapcsolatban megoszlanak a vélemények, vannak olyan szakértők, akik szerint nyugodtan lehet ezeket is inni, mások egyáltalán nem ajánlják ezeket. Szintén nincs egyetértés a sportitalokkal kapcsolatban, ugyanis bár ezek elektrolitokat is tartalmaznak, nem kifejezetten a betegség utáni lábadozás támogatására fejlesztették ki őket, A gyümölcslét és a kávét azonban nem javasolják, mert savasságuk irritálhatja a gyomrot. Az alkoholt is kerüljük a lábadozás időszakában!

Így ismerje fel az ételmérgezés tüneteit!

Mit együnk, mit ne?

Ha már elég erősnek érezzük magunkat, akkor az evéssel is megpróbálkozhatunk. Alapszabály, hogy ne együnk nehezen emészthető, megterhelő ételeket, vagyis kerüljük a fűszeres, túl zsíros, savas vagy sok rostot tartalmazó fogásokat. Azokat az élelmiszereket is kerüljük, melyekben nehezebben emészthető szénhidrátok vannak, ezek ugyanis fokozhatják a hasi görcsöket, fájdalmakat. Nem javasoltak például a hagymafélék, a hüvelyesek, a csonthéjas gyümölcsök.

A hagyományos diétás ételek (banán, főtt krumpli, főtt rizs, pirítós, reszelt alma) mellett megpróbálkozhatunk a főtt tojásfehérjével, a főtt vagy sült csirkemellel (bőre nélkül), a sós keksszel vagy ropival, a zabkásával is. Természetesen, mindenki szervezete másként reagálhat az egyes ételekre, ezért a legfontosabb, hogy óvatosan, fokozatosan vezessük vissza az ételeket, a gyógyulást ne egy nagy lakomázással ünnepeljük meg.

A kímélő étrendet ajánlott 24-48 óráig követni, de ezután is csak óvatosan térjünk vissza a korábbi étkezési szokásainkhoz. Mivel a betegség a bélflóra érzékeny egyensúlyát is felboríthatja, a jótékony baktériumok pótlásáról is érdemes gondoskodni. Ehhez használhatunk gyógyszertárban kapható étrend-kiegészítőket, de probiotikumokat tartalmazó élelmiszereket, például joghurtot vagy savanyú káposztát is.

Ez is érdekelheti:

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hol fáj a gyomorfekély? Ilyen tünetekről ismerheti fel, ha már súlyos

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához