Ezeket látta már?

Német-spanyol háborúskodás a hasmenésjárvány miatt...

Diplomáciai csatározássá vált a különös "uborkaháború" a német és a spanyol hatóságok között a németországi hasmenésjárvány kapcsán. Péntek délutánra (05.27.) a járvány immár hét halálos áldozatot követelt.

Berlini értesülések szerint a spanyol kormány pénteken visszautasította egyes német egészségügyi szerveknek azt az állítását, hogy a Spanyolországból importált uborka a május közepén kitört, véres hasmenéssel járó, veszélyes járvány fő kórokozója. A spanyol termelők már korábban kategorikusan elutasították ezt, és álláspontjukhoz a madridi kormány is csatlakozott. A spanyol mezőgazdasági minisztérium szóvivője közölte, hogy panaszt tettek az Európai Bizottságnál, valamint a német kormánynál is megalapozatlan gyanúsítgatások miatt.

Német-spanyol háborúskodás a hasmenésjárvány miatt...

"Németország megsértette az érvényben lévő uniós rendelkezéseket" - fogalmazott a madridi minisztérium képviselője, felróva, hogy a német hatóságok előbb a sajtót értesítették, nem pedig az uniós, valamint a spanyol illetékeseket. A szóvivő szerint a gyanú egyáltalán nem bizonyított, a spanyol mezőgazdaságot ugyanakkor nagy veszteség fenyegeti.

A hamburgi higiéniai intézet előző este jelentette be, hogy az EHEC bélbaktérium kiváltotta járvány kórokozóját találták meg a Spanyolországból importált salátauborkán. Német értesülések szerint a "vétkes" uborka Málaga tartományból származott.

A málagai termelők szövetsége határozottan cáfolta, hogy baktériummal fertőzött uborkát exportáltak volna Németországba. A szövetség képviselője azt hangoztatta, hogy uborkát más országokba is exportáltak, és hasonló panasz sehonnan nem érkezett. A spanyol termelők állítása szerint a szállítmány út közben vagy már Németországban - éppenséggel a hamburgi nagybani piacon - fertőződhetett meg. Hasonlóan foglalt állást a madridi mezőgazdasági minisztérium.

A hamburgi jelentésben foglaltakat magáévá tette a Robert Koch országos járványügyi intézet, de nem zárta ki, hogy a járványt okozó bélbaktériumot más élelmiszerek is tartalmazzák. Az intézet ezért nem fújta le az észak-németországi uborka, valamint paradicsom és saláta fogyasztására korábban elrendelt riadót sem.

Az elővigyázatosságot indokolja, hogy Németországban tovább terjed a járvány. Péntek délutáni adatok szerint a halottak száma immár hétre emelkedett, és meghaladja a 800-at a fertőzöttek, illetve a gyanús esetek száma. A Robert Koch intézet szerint mintegy 200-an életveszélyes, illetve rendkívül súlyos állapotban vannak, a baktérium ugyanis több esetben vérszegénységet, illetve veseelégtelenséget okoz.

A spanyol uborka árusítását szinte valamennyi német élelmiszer-áruházlánc egy csapásra beszüntette, de a német vásárlók hasonlóan bizalmatlanok saját uborkájukkal, illetve a salátával, valamint a paradicsommal szemben is. A szóban forgó zöldségek számos vendéglőben, kantinban, iskolában és óvodában, valamint több kórházban lekerültek az étlapról. A hírek szerint az EHEC baktérium miatt az észak-németországi parasztok tonnaszám dobják a szemétbe az uborkát, a paradicsomot és a salátafejeket.

A hasmenésjárvány már más országokra is átterjedt. Így korábban Svédországból, Dániából, Nagy-Britanniából, Hollandiából, péntek délután pedig Ausztriából is jelentettek megbetegedéseket. A baktériumot minden valószínűség szerint Németország "exportálta", a fertőzöttek ugyanis szinte kizárólag Németországban járt turisták voltak. Ausztriában pedig a fertőzés gyanújával két ott-tartózkodó németet szállítottak kórházba.

Berlini értesülések szerint Németország valamennyi uniós tagállamot figyelmeztette arra, hogy amennyiben gyanús élelmiszerre bukkannak, vegyék igénybe az úgynevezett gyors előrejelző információs rendszert. Az élelmiszerekre, illetve takarmányszerekre vonatkozó, legszükségesebb információkat biztosító, európai uniós rendszer 1979 óta van érvényben. Szükséges esetekben az érintett termékeket azonnal kivonhatják a piacokról, illetve korlátozhatják az exportot, valamint az importot.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához