Ezeket látta már?

Ez az a migrén tünet, ami agyvérzés előjele is lehet

agyvérzés, stroke, fejfájás, migrén

Egy kutatás szerint azoknál, akik a migrén során tapasztalják ezt a jelet, megnő a stroke kialakulásának kockázata.

Tudjon meg többet cikkünkből az összefüggésekről és a kardiológiai kivizsgálás jelentőségéről.

Nem minden migrén jár aurajelenséggel

A stroke rizikója negyedével megnő azoknál az embereknél, akik aurás migréntől szenvednek – áll a Brain magazin cikkében, amelyet a svéd Karolinska Institute kutatói publikáltak. A migrén már önmagában is nagy kihívás elé állítja a betegeket és orvosokat egyaránt, a Migraine Research Foundation szerint Amerikában 39 millió embert érint ez a betegség. A jellegzetes tünet a közepes vagy erős, lüktető jellegű fájdalom, amely a fej egyik vagy mindkét oldalán jelentkezik.

A migrénesek kb. 25 %-a tapasztalja az ún. aura jelenséget, amely tulajdonképpen egy neurológiai tünet. Olyan vizuális zavarokat foglal magában, mint a szem előtt villódzó színes foltok, az átmeneti látáselvesztés, de ide tartoznak az olyan típusú zavarok is, mint a szaglásérzékenység, a hidegrázás, a test egyik felének bizsergése és a beszédzavar is.

Az aurás migrén jelentősen növeli az agyvérzés kockázatát

A svéd tudósok 53 ezer iker adatait elemezték, akik 1935-1958 vagy 1959-1985 közt születtek. A fejfájás kérdőívből kiderült, hogy közülük 8635 személy tapasztal migrént, 5082-en aura nélkül, 3553-an aura jelenséggel. 12 éves utánkövetés során 1297 esetben fordult elő agyvérzés az ikreknél. Azokkal az ikrekkel összehasonlítva pedig, akik nem tapasztaltak migrént, az aurás migrénes betegeknél 27 %-kal volt nagyobb a stroke kialakulásának esélye.

Ugyanakkor azoknál, akik aura nélküli migréntől szenvedtek, nem nőtt a stroke-rizikó. A kutatók még vizsgálják, az összefüggésben mekkora szerepet játszhatnak az örökletes tényezők és mekkorát a környezeti faktorok.

Mi segíthet megelőzni a migrént?

- Az ismert kutatások alapján elmondható, hogy mindazoknak, akik aurás migrénnel küzdenek, érdemes minél tudatosabb életmódot folytatniuk. Ennek egyik fele, hogy nem dohányoznak, a hölgyek nem szednek ösztrogén tartalmú fogamzásgátlót és igyekeznek normalizálni a vérnyomásukat, a vércukor-, a koleszterin- és a vérzsír-szintjüket – hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta. – A megfelelő életmód kialakításának leghatékonyabb eszköze az életmód orvoslás, amely személyre szabott mozgás-, táplálkozásterápiával, valamint igény esetén stresszkezelési technikákkal segít elérni a célokat, a célértékeket.

A tudatosság másik oldalát a rendszeres kardiológiai szűrés jelenti, ami minden olyan tényezőt vizsgálhat, amely a stroke rizikófaktorának minősül. Ezekkel a műszeres vizsgálatokkal – többek közt a 24 órás vérnyomás monitorozással, az EKG-val, a terheléses EKG-val, a nyaki ér ultrahanggal, a laborvizsgálatokkal – ellenőrizni tudjuk azokat a pozitív változásokat is, amelyek az életmód orvoslás segítségével következnek be. Szerencsés esetben az érintetteknél nem csak a stroke rizikóját tudjuk ilyen összetett kezeléssel csökkenteni, de akár a migrénes rohamok előfordulása is ritkulhat, az életminőség pedig jelentősen javulhat.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Kínzó, lüktető fejfájás - így csillapíthatjuk

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#Stroke

Forrás: Budai Kardioközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához