Ezeket látta már?

Szülés utáni folyás: ebben az esetben semmiképp se halogassa az orvost!

szülés, hüvelyi folyás , várandóság, szülés után

Terhesség alatt és szülés után sok olyan tünetet fedezhet fel magán a kismama, melyek szokatlanok, így nehéz eldönteni, vajon természetes állapotról van-e szó, vagy pedig érdemes orvoshoz fordulni.

Dr. Hetényi Gábort, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyászát a szülés utáni folyásról kérdeztük.

Lochia-gyermekágyi folyás

Szülés után a méhből eltávozik a magzatot addig tápláló placenta, vagyis a méhlepény és a burok. Ez után a méh belső falán, seb keletkezik, ami a gyermekágyi időszak során fokozatosan begyógyul. Ez vérzéssel jár, ezt nevezi a népi nyelv tisztulásnak,ez szaknevén a lochia, ami leukocitákat, histiocitákat és baktériumokat és apró szövetdarabkákat is tartalmazhat.

Ez a folyás legtöbbször végig kíséri a gyermekágyi időszakot, mely kezdetben élénk piros színű, lehet kissé alvadékos, később barnássá válik, majd fokozatosan halványodik sárgás folyássá, majd fehérré. A 6 hét során a folyás mértéke változhat, természetesnek számít, ha egyik nap kevesebb, másik nap esetleg nagyobb mennyiség ürül. Ezt befolyásolja például a gravitáció (fekvés során kevesebb tapasztalható), a szoptatás is- ez utóbbi során több váladék ürül, mivel ekkor fokozódik a méhösszehúzódás, ami elősegíti a lochia távozását.

Mikor keressen fel orvost?

Ahogy említettük, a gyermekágyi folyás 6-8 hétig tart, és színe az idővel változik, halványabb lesz, végül fehér folyássá válik. Gond akkor van, ha túlságosan elhúzódik, túl nagy mennyiségű, ami nem csökken még időszakosan se, nem halványul, valamint nagyobb, alvadt vérdarabkák távoznak. Figyelemfelhívó jel továbbá, ha viszketés kíséri, illetve kellemetlen szagúvá válik (normál esetben a lochia édeskés szagú).

Bajt jelez továbbá, ha a kismama belázasodik (gyermekágyi láz), melynek oka fertőzés, gyulladás, mivel kórokozók kerülnek a méhlepény után maradt sebbe. Előfordulhat az is, hogy a méhben méhlepény darabkák maradnak, ami azért baj, mert ez nemcsak a gyulladásoknak ad kiváló táptalajt, hanem bő vérzéssel járhat.

Hogyan lehet kezelni a kóros gyermekágyi folyást?

Először is azt kell tisztázni, mi is okozza a problémát. Amennyiben csak “egyszerű” hüvelyi fertőzésről van szó, úgy gombaölő/baktériumölő gyógyszerrel, hüvelykúppal kell kezelni (természetesen figyelembe véve azt, ha a kismama szoptat), melyet érdemes kiegészíteni lactobacillus-helyreállító kúrával, ez inkább a késő gyerekágyban fordul elő.

Ha gyermekágyi lázzal, gyulladással áll szemben, akkor antibiotikum kúrával, esetleg jódos méhüreg öblítéssel, óvatos kaparással ma már az állapot igen hatékonyan orvosolható (régebben ez az egyik fő oka volt az anyai halálozásoknak) - mondja dr. Hetényi Gábor, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyásza.

Ha a csekély méh-összehúzódások miatt nem ürül ki kellő ütemben a méh, akkor olyan gyógyszeres/injekciós terápia áll a rendelkezésre, mellyel felgyorsítható a folyamat, az összehúzódások elősegíthetők, a méh jobban kiürül.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Kitágult hüvely: a fertőzések miatt is kockázatos! Ezt teheti ellene

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

hüvely

Forrás: Nőgyógyászati Központ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához