Ezeket látta már?

Hogyan szüntessem meg a gátproblémám? Vakcinainfó - az orvos válaszol

gát, gátszakadás, nőgyógyászat, orvos válaszol

Tisztelet orvosok! Olyan ügyben szeretnék segítséget kérni, amire már évek óta hiába keresek megoldást.

Három gyermek édesanyja vagyok, három hüvelyi szüléssel - ami alatt gátmetszés, majd varrás volt. Nemi érintkezés során időnként bereped a gátam. De van mikor ez sem kell hozzá csak randon.

Bejártam már nem egy nőgyógyászt azóta.

Egyik szteroidos kenőcsöt írt, másik mást, de semmit nem használtak. Nyílván; hiszen a kiváltó okot kellene megkeresni először. Volt aki azt mondta, hogy a plasztika a megoldás, ugyanis a gátam bőre iszonyatosan feszes, ergo kevésbé rugalmas. Nyílván 3 vágás 3 varrás ehhez azért hozzájárult nem gyengén. Alertnatív utakat is bejártam csekély eredménnyel. Van, aki azt mondta, hogy a tudatalattimban lehet a kiváltó ok, ugyanis a harmadik gyermekem egy halmozottan sérült Angyalka lett. ( a problémám a hrmadik gyermekem óta van.) Állítólag ezzel a tudatalatti programmal "védekezek", ami ezt váltja ki fizikális szinten; nehogy mégegyet szüljek. De mondták már azt is; hogy előző életekből hozott testemlékezet. Oldásaim is voltak, amik enyhítettek, de ez nemelég. Azért írtam le ilyen részletesen, mert nemzárok ki egy nézőpontot sem.

Több mint egy éve túl vagyok egy HPV P4 műtéten is, amihez egy tündéri dokit találtam aki szövetmintát is vett műtétkor. Nemtaláltak semmit. A többi eredményem kontrollon teljesen jó. Ő is azt mondta, hogy ez nőknél olyan előforduló probléma aminekk a kiváltó okára még nemigazán jött rá az orvoslás.

Kevés infó van róla neten, de a csavar, hogy olvastam erről a problémáról olyannál is aki még nem szült. Vérvizsgálatomban laborilag eltérésem nincs. Pici vashiányom van, de ennyi.

Biorezonancia vizsgálaton is voltam, hogy nem-e valami gyulladás váltja ki - nincs kiemeledő eltérésem ezen a téren senm. Létezik valamilyen karakteresebb vizsgátat, ami konkrétabban feltérképezné, hogy van-e valahol gyulladás, gócpont, esetéeg gomba, bármi a szervezetben?

Arra is gondoltam nem-e a testnedvbe lehet olyan összetevő, ami hogy úgy fogalmazzak "megeszi" a bőrt. Tudom viccesen hangzik nincs egészségügyi végzettségem, de 10 év küzdelem után az ember mindenre is gondolt.

Hiszem azt hogy mindenre van megoldás nincs olyan hogy nincs - legfeljebb sokáig tart, amíg kiderül.

Viszont sok telesírt párna, és kellő mennyisegű lesz@romtaletta után is most ezt újra előszeretném venni. A kérdésem tehát az lenne, merre tudnék elindulni a fent leírtakon túl még, hogy megszüntessem a gátproblémám, azaz az időnként előjövő berebedéseim. Tisztelettel Köszönöm előre is idejüket & válaszukat!

Kedves kérdező! A jelenség hátterében nőgyógyászati és pszichés ok - gyakran együtt - egyaránt felmerül. Nőgyógyászati megközelítésből lehet egy úgynevezett inveterált gáthege, ami egy kóros gyógyulás eredménye, a leírás alapján is ez tűnik gyanúsnak. Ennek megoldása valóban a gát és a hátsó hüvelyfal külső részének plasztikája, ezt számos kollégám végzi professzionális módon. Bár nem a vizeletrendszerrel függ össze, kifejezetten urogynekológiai rendelés felkeresését javaslom. Természetesen - különösen előzményét is figyelemebe véve - a lelki oldal sem elhanyagolható, a tapasztalatok alapján pszichoterápia és egyes antidepressziv hatású gyógyszerek is eredményesek szoktak lenni. Mindemellett még a medencefenék manuálterápiás kezelésétől is várható esetenként javulás.

Forrás: Vakcinainfó - Az orvos válaszol
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához